2016. február 25., csütörtök

MIT KELL BOJKOTTÁLNI?

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2016.02.24.


Nicsak, népszerű lett a “bojkott” szó. Megint kiderült, hogy a kollaboránsok hazudtak. Az Orbán-rendszer ellenfelei azonnal megértették, mit jelent ez a kifejezés.

Korábban azért utasították el a rendszer és a csaló választások bojkottját, mert azt állítólag a nép nem értené meg. A nép az hülye. Mindig csak azt érti meg, ami a kollaboránsoknak tetszik, és amit ők akarnak. Most bojkottálni akarják Orbán népszavazását, de most fel sem merül, hogy ezt a nép nem értené meg, pedig sokkal nehezebb megmagyarázni. A nép ugyanis idegengyűlölő, ezért kérdezik erről szívesen.

Amúgy teljesen normális, hogy bojkottálni szeretnék Orbán pofátlan népszavazását, miután fasiszta módszerekkel megakadályozták, hogy a nép által fontosnak tartott kérdésben népszavazás lehessen. Van itt kérem népszavazás, ki mondta, hogy nincs? Csakhogy azt majd az ország korlátlan ura, elmebeteg diktátora fogja megmondani, hogy miről lehet szavazni, és azt is, hogy mit. Normális ember erre csak nemet mondhat. Bojkottálni kell az aljas szándékból meghirdetett népszavazást. Ez rendben van. Ha valakinek kétségei lettek volna afelől, hogy a fradista kopasz nácik bevetése nem magánakció volt, hanem a Fidesz szervezése, megtudhatta abból, ahogy Orbán népszavazása előtt más valaki visszavonta ugyanabban a témában benyújtott kérdését. Ilyen véletlenek nincsenek.

Ezért jogos a harag, jogos az indulat, jogos a bojkott. Csak az nem világos, hogy hol van ez a jogos indulat a rendszer egészére nézve? Milyen érdekek és megfontolások csendesítik a jogos indulatot, ha a rendszer egészéről van szó? A morális felháborodás miért csendesül, ha valamilyen személyes érdek veszélybe kerül vagy átmenetileg veszni látszik, vagy bármit kockáztatni kell? Mondjon a mostani harag bármelyik képviselője egyetlen dolgot, ami nem ugyanilyen aljas lenne ebben a rendszerben már 2010 óta. Mondjanak egyetlen dolgot, beleértve ezt az aljas népszavazási ügyet, ami nem a rendszer egészéből következne?

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.