2016. március 2., szerda

NEM ÉRTED A TANANYAGOT? HÜLYE VAGY!

BEZZEGANYA BLOGSzerző: egy szülő
2016.03.02.


Miért nem vittem a negyedikes fiamat iskolába? Lassan négy év telt el azóta, hogy beléptünk az iskola kapuján.
Pedagógus végzettségű házaspárként az egyetemen mindent megtanultunk az alternatív pedagógiáról, korszerű módszerekről, amit lehet. Fiam négyes-ötös tanuló, mégis érzem a rendszer hiányosságait.
Sajnos Magyarországon hatalmas szakadék van az óvoda s az iskola között. A vegyes csoportok sem kedveznek annak, hogy a nagycsoportosok egy picit az iskolára hasonlító légkörben létezzenek az óvoda utolsó évében. Van az oviban kötelező foglalkozás, de az a negyven perc össze sem hasonlítható a kisiskolásokra első osztályban rázúduló követelményrendszerrel. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ovi utolsó évén változtassanak!
Negyvenöt percig egyhelyben ülni még a nagyobbaknak is erőpróbát jelentő feladat, nemhogy egy hatévesnek! Folyamatos koncentrálás, napi öt óra, ebéd és négyig napközi, ahol szintén tanulás is folyik.
Harmadik-negyedik évre a tananyag mennyisége erőteljesen megnövekszik, egyre több mindent kell bebiflázni. A tanítók muszáj, hogy kövessék a tantervet, mert különben nem tudják befejezni az anyagot.
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.