2016. április 21., csütörtök

NYÍLT LEVÉL A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ VEZETŐINEK EGY PÉNTEKI KILAKOLTATÁS ÜGYÉBEN

A VÁROS MINDENKIÉ
Szerző: A város mindenkié
2016.04.21.


A Város Mindenkié csoport nyílt levéllel fordult a Demokratikus Koalíció vezetőihez annak a holnapra kiírt XV. kerületi lakáskiürítésnek az ügyében, amelynek során az önkormányzat egy mély szegénységben élő gyermekes családot akar kialkoltatni egy önkormányzati bérlakásból. A kilakoltatást a párt jelöltjeként megválasztott döntéshozók rendelték meg, így a kilakoltatás megelőzése a párt felelőssége is.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Legárd Krisztián, a párt XV. kerületi elnöke,valamint a párt alelnökei és elnökségi tagjai részére
A Város Mindenkié csoport évek óta küzd a kilakoltatások ellen. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Magyarországon az állam és az önkormányzatok nem biztosítanak megfelelő védelmet a lakásvesztés elkerüléséhez a rászoruló családok számára. Gyakran tapasztaljuk, hogy az önkormányzatok olyankor is a kilakoltatás eszközéhez nyúlnak, amikor azt el lehetne kerülni, és ahelyett, hogy a hajléktalanság megelőzésén dolgoznának, hajléktalanná teszik volt bérlőiket.
A „Sokak Magyarországa” című programukban Önök elköteleződnek az „emberhez méltó lakhatás” eszméje és társadalompolitikai célja mellett. Azt írják továbbá, hogy „Ma Magyarországon a szegénység, a szociális biztonság hiánya jelenti az egyik legsúlyosabb társadalmi problémát. A jelenlegi kormány politikája nem segít a szegénység mérséklésében, felszámolásában”. Egyetértünk Önökkel.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.