2016. április 21., csütörtök

TÚL A TÍZMILLIÁRD ELKÖLTÖTT FORINTON A VÁROSLIGET-PROJEKT

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Erdélyi Katalin
2016.04.21.


Még el sem kezdődött a Múzeumi Negyed építése, a kormány által 2011-ben bejelentett nagyszabású beruházás már rengeteg pénzt emésztett fel. Három helyről szedtük össze, hogy nagyjából mennyibe is került eddig a Liget-projekt.

 A budapesti múzeumnegyed először Tarlós István főpolgármesteri programjában bukkant fel, melyet a 2010-es önkormányzati választásokra készített (pdf, 65. oldal). Ő még a Nyugati-pályaudvar mögé tervezte az új épületeket, “az elvetélt kormányzati negyed helyett”, később azonban, az ötlet kormányzati szintre emelésével a Városligetre módosult a helyszín. A beruházás eleinte Új Nemzeti Közgyűjteményi Épületegyüttes (UNKE), majd a közérthetőbb Liget-projekt néven futott, és utóbbin ismert inkább a mai napig is.
Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját 2011-ben az Új Múzeumi Negyed koncepciójának kidolgozásáért felelős kormánybiztossá, majd 2013-ban a Liget Budapest projekt miniszteri biztosává nevezték ki. Ekkor hozták létre, és 2014 elején jegyezték be 50 millió forint tőkével az állami tulajdonú Városliget Zrt.-t is, amelynek vezérigazgatója Mozsár István, igazgatóságának elnöke pedig Baán László (további igazgatósági tag még Szalay-Bobrovniczky Kristóf).
Baán tehát 2011 óta irányítja a Fidesz egyik nagyszabású tervének megvalósulását, melynek azonban sok ellenzője akad. A kritizálók szerint a Városligetbe tervezett hatalmas épületek miatt nagy mértékben csökkenni fog a főváros egyik legnagyobb parkjának zöldterülete, mert a múzeumokra tervezett zöldtetők nem egyenértékűek a miattuk kivágásra ítélt hatalmas fákkal, és a beépítésre kerülő füves részekkel.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.