2016. május 24., kedd

AZ ERŐSZAK A GYENGÉK VÉGSŐ MENEDÉKE

PKP BLOG
Szerző: feherb
2016.05.23.


Gondolkodjunk el egy kicsit arról, hogy mekkora különbség van aközött, hogy valaki erős, vagy erőszakos. Elsőre talán nem tűnik fel, hogy ezek egymás ellentétei. Aki erős, az nem fél. Aki erőszakos, az retteg, ezért akar mindenkit maga alá gyűrni. Az agresszió többnyire félelemből táplálkozik. Aki erős, az tudomásul tudja venni, hogy más nem olyan, mint ő, mert meg tudja magát védeni tőle. Aki erőszakos, mindenkire gyanakszik, és azt figyeli, mikor nő a másik a fejére. Az erősnek lehetnek barátai, vagy ellenfelei. Az erőszakosnak nincsenek barátai, csak ellenségei és alárendeltjei. Nem ismeri a mellérendelést. Az erős bátran hirdeti saját hitét, meggyőződését, mert hisz annak igazában, és ráér megvárni, hogy ez az igazság meggyőzzön másokat, de azt is el tudja fogadni, ha egyedül vagy kisebbségben marad a véleményével – éppen azért, mert hisz igazában. Az erőszakos számára nem létezik igazság, csak hatalom. Amit igazságként hirdet, azt csak hatalmi eszköznek tartja, és akként is használja. Az erős meri vállalni a nyilvánosságot, mert nincsenek rejtegetni valói, és inkább vállalja a szégyent is, mint a becstelenséget. Az erőszakos retteg a nyilvánosságtól, mert maga is tudja (vagy legalábbis sejti), hogy eszközei becstelenek, de nem ez izgatja, hanem csak az, hogy emberek előtt rábizonyítható-e. Ha nem, az elég számára egy képmutató igazságosság látszatának fenntartásához, aminek formális elismerését erőszakkal kényszeríti ki. Nyomorult egy „igazság” ez...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.