2016. május 14., szombat

ITT A KEHI JELENTÉSE: KAMU PÁLYÁZATOKKAL NYERTEK ÁLLAMI FÖLDEKET A HORTOBÁGYON

ÁTLÁTSZÓ BLOG 
Szerző: vagogabor 
2016.05.13.

Szétcsalták a Hortobágy körüli földek bérleti pályázatait, mutat rá a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentése. A visszaélésekről beszámoló jelentést titkosította a kormány, most egy per miatt mégis nyilvánosságra került. A pályázatok töredékét visszavonták, de a mutyira épülő földpályázati rendszer egészét nem vizsgálták tovább.

Miután kitörtek a nagy botrányok a Hortobágyi Nemzeti Park földbérleti pályázatai miatt 2013-ban, maga a miniszterelnök rendelte el a kormányzati vizsgálatot az ügyben 2014 elején. A vizsgálati jelentés 2014 végére megszületett, de határozott ellenzéki kérések ellenére tíz évre titkosították azt. 2015 elején legalább tizennégy esetben újrapályáztatták a földeket, de a jelentés alapján sokkal több pályázatnál történhetett visszaélés. A balhét végül 2015 nyarán a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatójával akarták elvitetni, aki inkább lemondott.

ITT OLVASHATÓ


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.