2016. május 14., szombat

AZ EMBEREKBE VETETT HIT

NEMGOGOL BLOG
Szerző: Toadwart66
2016.05.13.


Terjeszd el azt a hazugságot, amelyik nagyon tetszik az embereknek és így legalább nem kell magyarázkodnod. Ha jól csinálod, kinevetik majd azokat, akik az igazságot próbálják nekik elmagyarázni.” (Oliver Gill, biztosítási ügynök)
 
Európa megszállásának népszerű és elterjedt elméletét könnyedén meg lehet cáfolni azzal a ténnyel, hogy Libanonban kb. 1,2 millió menekült él. Az említett ország lakosságszáma 4,7 millió fő. Ez azt jelenti, hogy Libanonban jelenleg minden száz emberből 20 menekült. Európa lakossága 742,5 millió. Nagyjából 150 millió főt kéne befogadnia ahhoz, hogy megközelítse Libanon telítettségét. 
 
Az sem igaz természetesen, hogy az integráció nem okoz problémákat. Németországban 5,5 millió, Franciaországban 6,9 millió, az Egyesült Királyságban 5,6 millió muszlim él. Ezek már jelentős számú közösségek. A legnagyobb problémák Franciaországban jelentkeztek. Tény az, hogy 2005-ben 274 franciaországi településen törtek ki zavargások, melyek több mint két hétig tartottak. Nem véletlen tehát, hogy Párizs terrorfenyegetettsége magas. Ezt legfőképpen a saját állampolgáraik okozzák. Emiatt azonban nem lehet közel 7 millió embert gettókba zárni, majd deportálni, a menekülteket pedig azonosítani a terrorizmussal. 
 
Magyarországon 24.000 muszlim vallású állampolgár él, akikkel semmilyen integrációs probléma nem volt eddig. Ha azonban tovább folytatódik a magyar lakosság felesleges és hazug megfélemlítése, akkor ezek a magyar, muszlim vallású, vagy annak vélt állampolgárok nagyon könnyen áldozatokká válhatnak. Ezért természetesen senki sem fogja vállalni a felelősséget. Szegeden tavaly augusztusban már történt egy ilyen támadás, ami nem okozott általános felháborodást. (Megvertek egy egyetemista lányt, mert bevándorlónak nézték a barátját) 
 
Összemosni a menekültválság problémáit az Unióból való kilépéssel teljesen irracionális dolog. Ez ráadásul eltereli a figyelmet az orbáni propaganda hazugságairól. Ha a Fideszt szembesítik az igazsággal – amihez természetesen konkrét adatok, tények szükségesek –, akkor a monumentális propagandagépezet teljesen lebénul. A tekintélyes politikusok elkezdenek lesütött szemmel szaladgálni, ostobaságokat beszélni, majd megunják az egészet és kitiltják az újságírókat. Ezzel szemben, ha feltételezésekkel támadják őket, azonnal erőre kapnak. Abban ők sokkal jobbak és több milliárd forintjuk van az összeesküvés-elméleteik elterjesztéséhez...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.