2016. május 25., szerda

NYERTÜNK

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.05.25.


Fontos pert, ráadásul. A konkrét ügynél pedig tán még lényegesebb, hogy felcsillant a jogállam piciny sugara a bíróságon, mert tapasztalatunk az, hogy egyébként már ott is terjed az önkényuralom sötétje.

Volt ugyebár a számos ellenünk lefolytatott éjszakai rendőrattak közül egy, aminél nem voltunk hajlandóak kimenni jogerős tüntetésünkről a Kossuthon, és ezért kivittek minket, meg persze föl is jelentettek. Az alapsztorit megírtam Felségsértés címen nemrég, javaslom elolvasni, mert most olyan mélységig már nem megyek bele. Orbán rájött, hogy szobrot avat, kiadta a TEK-csicskáknak, hogy takarítsanak el minket, azok utasították a zsarukat, Ők meg parancsértettem üzemmódba kerültek, és takarítottak.

Namost ilyen persze jogállamban nincs. Van egy jogerős gyülekezés, ott nem sétefikál senki, csak az, aki egyetért a tüntetés céljával, mindenki másnak keresnivalója semmi arrafelé. A mélyen tisztelt közjogi méltóságoknak sem, Orbán is csak akkor jöhetett volna be a tüntetési területre, ha ahhoz én hozzájárulok. Mondjuk, érdekes szitu lett volna, hogy részt vesz egy olyan demonstráción, ami épp ellene van, dehát láttunk már tőlük csodákat. Szóval még a legnagyobb Góréknak sem szabad teljesen a gazda: nekik is alkalmazkodni kell mások elnyert alapjogaihoz.

Mondom: jogállamban. Ha Európában valaki 2015 január legelején elnyer egy tüntetési jogot egy területre, akkor azt márciusban - erősen utólag, nemde - a Miniszterelnök sétálhatnékja nem írja fölül. Képzeljük már el egy pillanatra, hogy a Gecinek épp a netadós tüntetés idején keletkezett volna kedve sétálni egyet az Erzsébet hídon. És mivel ilyenje lett Neki, ezért aztán az Ő védettszemélységére hivatkozva a TEK beletakarítja a Dunába a tüntető tömeget. Na, ilyen nincs, persze. Vicces lenne, ha az, aki ellen épp tüntetnek valahol valakik, föloszlattathatja az ellene folytatott tüntetést pusztán azzal, hogy odamegy...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.