2016. május 3., kedd

SZÁMVETÉS: ISTEN FIZESSE MEG

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.05.02.


Mikor nekem már minden remény elveszett, a hívő ember számára még mindig kínálkozik kiút: feltekint az égre és esdekelni kezd: Uram, segíts!
Hogy aztán segít-e, vagy nem, az ebben az esetben másodlagos is, a lényeg, hogy senki nem szól vissza: segítsen neked az, akinek két szent anyja volt.
Így aztán a remény megmarad, és aki még remél, az nem halott ember.
Jómagam ateista vagyok, ennyivel vagyok szegényebb egy hívő embertársamnál, hiszen az én realista materializmusom számára nem elegendő a hit, nekem bizonyítékok kellenek, tudományos magyarázatok kellenek, de legalábbis arra utaló adatok, hogy egyszer majd megoldható feltételezésekről beszélünk.
Van Isten, vagy nincs?
Ki tudja, és ki tudja azt, hogy kit-mit nevezünk egyáltalán Istennek?
Hívő barátaimat faggatom időnként, hogy milyen az ő Istenképük, hogy képzelik el az elképzelhetetlent?
Nem sokra megyek az érdeklődésemmel, érdemi választ ritkán kapok, pedig időnkén szoktam erről konzultálni a kertkapuban Jehova Tanúival is.
Ők ezt nagyra becsülik, mint a falábú lány anyukája Janit a bálban, aki miután az udvaron a falnak támasztotta Julist, dolga végeztével felnyalábolta és visszavitte anyukája mellé, míg a többiek mind ott hagyták, a falnak támasztva...
Nehéz kérdés ez, az emberek úgy társalognak Istennel, mint egy másik emberrel, de hát ne csodálkozzunk, hiszen az ember nagy magányában egy macskában is képes az embert felfedezni, hát akkor hogy ne lenne képes Istent a maga képére formálni, fejéről a talpára állítva az Írást, mint Marx Hegel filozófiáját...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.