2016. június 21., kedd

PORTRÉ A MAGYAR UNORTODOXIA PÁPÁJÁRÓL - MATOLCSY GYÖRGY

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.06.21.


...Orbán Viktor és a Fidesz számára kapóra jött, hogy Simor András mandátuma lejárt 2013 márciusában, Matolcsyt így gond nélkül át lehetett ültetni a jegybankelnöki pozícióba, a Nemzetgazdasági Minisztériumot pedig a piaci szereplők által jóval kiszámíthatóbb és elfogadottabb Varga Mihály kapta meg. Bár sokak szerint a háttérből ezután is Matolcsy határozta meg a fiskális politika irányát.

A miniszterelnök számára kellett egy megbízható ember a jegybank élére, aki biztosan ki fogja szolgálni a Fidesz érdekét, Matolcsy személye pedig kiváló volt annak ellenére, hogy miniszterként inkább kudarcok jellemezték, mintsem sikerek. A jegybankban hamar tisztogatásokba kezdett, jelentős átalakítások mentek végbe, sokan pedig attól tartottak, hogy az unortodoxia folytatása az MNB-ben még nagyobb károkat okozhat az országnak.

A félelmek végül nem igazolódtak be, igaz ehhez az is kellett, hogy jegybankelnökként már jóval óvatosabb unortodoxia jellemzi gazdaságpolitikáját, mint miniszteri pályafutása alatt. Ráadásul az ország megítélése is sokat javult azután, hogy sikerült stabilizálni a költségvetési hiányt 3 százalék alatt.

A jegybanki függetlenséget viszont sikerült
felszámolni, számos Fidesz-közeli haver és rokon került be az MNB vezetésébe, miközben a jegybank egyik fő célkitűzése a kormány gazdaságpolitikájának kiszolgálása lett.

A balhés ügyek ráadásul a jegybanktól sem maradtak távol, 2014-ben már attól volt hangos a sajtó, hogy MNB furcsa ingatlan- és műkincsvásárlásokba
kezdett a nyereségéből, amely közpénznek tekinthető.

Az alapítványok körüli botrányok

Az ügy 2016 márciusában terebélyesedet ki, amikor a kormány ismét beállt Matolcsy György mögé, és egy törvénymódosítással próbálták meg
eltitkolni, hogy mire is költ az MNB 250 milliárd forintot. A Kúria és az Ab is kimondta, hogy az MNB alapítványai közpénzeket használnak fel, az Alkotmánybíróság pedig meg is semmisítette a törvényt, mivel számos ponton sértette az Alaptörvényt.

Nem sokkal ezután
nyilvánosságra kerültek a költekezések, és hamar kiderült, hogy elsősorban azért próbálták meg eltitkolni a jegybanki alapítványok költekezését, mert a pénzekből például Matolcsy rokonainak is jutott. A jegybankelnök ráadásul maga is döntött pénzek szétosztásáról, bár előtte tagadta ezt...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.