Szerző: Lane
2016.07.08.
A napokban beszéltem valakivel, akit megcsalt a férje. Ebben eddig nincs semmi különleges, ám abban igen, hogy miként kezelte ez a nő, ez a pár a kapcsolatukba érkező hűtlenséget.
A történet váza megegyezik sok más esettel, amikor is az egyik fél felismerte, hogy nem érzi szeretve magát. Tett próbálkozásokat, hogy a párkapcsolatban megkapja, de azután feladta az egészet. Belül. Kívül pedig úgy tettek, mintha semmi nem történt volna, mintha semmi nem hiányozna. Egyszerűbb volt nem beszélni róla, mint feltárni az okokat és megszüntetni az okozatokat.
Szépen éltek, de belül sorvadtak. Mivel fontos volt számukra, hogy ne bántsák egymást szándékosan, igyekeztek ellenállni a kívülről érkező kísértéseknek. Mígnem egyikőjük egy helyzetben meghozta a döntést és más valakivel feküdt ágyba. Semmi extra vonzó nem volt a szeretőben, sokkal inkábba a helyzet ejtette rabul őt: teljesen tiszta lappal, nulla felelősséggel zakatolt a kielégülés felé. Nem kellett beszélgetni a kihűlt érzelmekről, az elfordulásról, a gyerekekről, az életközépi válságról. Csak oda kellett adnia magát és megérkezett az, ami évek óta nem történt meg.
A hűtlen fél érezte, hogy él, hogy pezseg, hogy szerethető. És ezek az örömteli érzések drogként hatottak rá. Újra és újra meg akarta tapasztalni. Egy ideig lelkiismeret-furdalása volt, mikor a feleségével vacsorázva a szeretőjével töltött percek peregtek le előtte, de később már ez sem okozott gondot számára. És ez a pont volt az, ahol kiszállt a szeretői viszonyból. Nem a felesége miatt, hanem mert nem akart olyan lenni, akinek még lelkiismeret-furdalása sincs attól, hogy titkokat visz a házasságába, hogy hazudik a feleségének és elárulja a kapcsolatukat. Ő nem akart tovább hazug lenni, nem akarta dugdosni a telefonját, nem akart összerezzenni, ha váratlanul valaki becsöngetett. Tiszta mindennapokra vágyott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.