2016. július 9., szombat

TITKOLTÁK, DE IMMÁR JOGERŐSEN IS NYILVÁNOS AZ EDDIGI NEMZETI KONZULTÁCIÓK EREDMÉNYE

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Sepsi Tibor
2016.07.09.


2011 óta négyszer fordult Orbán Viktor miniszterelnök konzultációs kérdéseket tartalmazó levéllel a választókhoz, ám a kormány csak a legutóbbi, “a bevándorlásról és a terrorizmusról” szóló nemzeti konzultáció eredményeit publikálta. Egy magánszemély tavaly nyári adatkérése alapján azonban most a Fővárosi Ítélőtábla ítéletben kötelezte Rogán Antal minisztériumát, hogy adja ki a többi konzultáció részletes eredménysorát is. Az adatkérőt a bírósági eljárás során az Átlátszó ügyvédei képviselték...
...ha a kormány milliárdos költséggel – akármennyire is nyilvánvalóan inkább politikai kommunikációs, mint valós konzultációs szándékkal – nyolcmillió választó véleményét kéri ki és milliós nagyságrendű beérkezett választ összesít, akkor hogyan fordulhat elő, hogy négy esetből kettőben semmilyen eredménysort nem hoz nyilvánosságra, egyben – az alkotmányos konzultáció esetében – pedig sajátos módon csak a Fidesz honlapjára került ki annak idején egy eredménysor, holott már azt a konzultációt is a kormányzat bonyolította le.

Ha lehet, akkor még ennél is furcsább, hogy miért kellett az adatok kiadása helyett pereskedni, hiszen alperesi oldalról azt azért senki nem állította, hogy ne lennének meg az eredmények vagy azok ne tartoznának a nyilvánosságra,

Mindenesetre most az adatigénylővel együtt tűkön ülve várjuk, hogy a hetekben
kézbesítendő jogerős ítéletnek megfelelően megérkezzenek végre az eredmények.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.