2016. július 7., csütörtök

RADIKÁLIS BALODALI TÁRSAT VÁLASZT HILLARY CLINTON?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Langowski Judith
2016.07.07.


Múlt hétfőn az ohiói Cincinnatiban: Két közép-idős nő, majdnem összeillő kék blézerben egymás mellett áll egy ujjongó tömeg előtti színpadon és szidja Donald Trumpot. Az egyiküket már jól ismeri a hazai közönség is: Hillary Clinton, demokrata elnökjelölt volt, aki a legutóbbi felmérésátlagok szerint 4,5 százalékkal vezet republikánus ellenfelével szemben. A másik Elizabeth Warren, massachusetts-i szenátor, kedvelt a baloldali, populista nézetei miatt a fiatal, bérmunkából élő demokrata választók között. 

Utóbbi hevesen kritizálta a Clinton-párt - például egy csődeljárási törvény módosítását, mely a gazdagokon segített, de egyedülálló anyák helyzetét rosszabbította –, és még februárban felhívta a figyelmet a bankszektor szabályozásának hiánya és a Wall Street felől érkező kampánypénzek közti kapcsolatra, ezzel indirekt módon kritizálva Clintont. De a múlt héten Warren a frissen választott elnökjelölt Clinton mögé állt, és biztosította támogatásáról.

Ahogy ott egy színpadon álltak, Clinton nem tudta visszatartani örömét Warren talpraesett energikusságát látva. A kék blézerek, a paliság, amivel egymáshoz viszonyultak, azt mutatta: ez a két nő egyetért és együttműködik. A közös fellépés után a sajtó automatikusan elkezdte ontani magából a híreszteléseket: netán Warren lenne Clinton alelnökjelöltje?

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.