2016. július 28., csütörtök

SZÉTHAJTOTTÁK A TŰZSZERÉSZEKET

CSEPELIEK BLOGJA
Szerző: csú
2016.07.27.


Teljesíthetetlen feltételek mellett végezhették a munkájukat a tűzszerészek a Hortobágyon, ahol július 1-jén négy szakember veszítette életét egy 250 kilogrammos szovjet gyártmányú repeszromboló hatástalanítása során. Ez derül ki a Magyar Nemzet birtokába került szerződésekből, amit a mentesítéssel megbízott magáncég és a nemzeti park kötött 2013 augusztusában.

A lőtér mentesítését úgy vállalta el a cég egy szoros 2014. december 31-i határidővel, hogy a munkák elvégzésére tulajdonképpen valódi ráhatásuk nem volt. A honvédségi állományban dolgozó tűzszerészek munkáját ugyanis szigorú előírások szabályozzák.

Nem véletlen, hogy a lap talált olyan vállalkozókat, akik a felkérés ellenére inkább nem pályáztak a munkára, mert a helyszíni szemle után egyértelművé vált számukra: a nagy számú robbanótest miatt a szerződéses összeg nevetséges, a vállalt határidő pedig tarthatatlan.

A sietség oka az volt, hogy a projekt kapcsán EU-s pénzek forogtak kockán, a mentesítés ugyanis egy többmilliárdos tájrehabilitációs projekt része. A nemzeti park végül mégis kitolta a határidőt 2016. május 31-re, főleg azért, mert a Magyar Honvédség jelezte: nem rendelkezik elegendő anyagi forrással és megfelelő kapacitással a volt bombázó lőtér tűzszerészeti mentesítéséhez, ráadásul szerintük ez nem is közszolgálati feladat. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság két éve indított közbeszerzési eljárást a lőszermentesítésre, amit a Különleges Biztonsági Szolgáltató és Tanácsadó Kft. nyert meg bruttó 424 millió forint értékben...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.