2016. július 27., szerda

SZŰKÍTENI KÉSZÜLNEK A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS SZABADSÁGÁT?

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Ténytár
2016.07.27.


Az Alkotmánybíróság július 12-én kihirdetett határozata szerint mulasztásos alkotmánysértés állapítható meg a gyülekezési jog és a magánélethez való jog kapcsán. Felszólította a kormányt, hogy decemberig alkossa meg az új jogszabályt, hogy az alkotmánysértő helyzet feloldódjon.

Az új törvénybe akár az is belekerülhet, hogy a rendőrség előzetesen tilthasson be demonstrációkat arra hivatkozva, hogy fennáll a jövőbeni jogsértés veszélye. A jogvédők és az ellenzék szerint is, ha ez a passzus belekerül a törvénybe, az hallatlan visszaélésre ad lehetőséget a rendőrségnek, és torzítja a véleménynyilvánítás szabadságát.

Nagy port kavart annak az alkotmányjogi panasznak az elutasítása, amelynek benyújtója 2014. december  19-én a devizahitel károsultak érdekében tartott egész napos demonstrációsorozat egyik résztvevője volt. A panaszos szerint alaptörvénybe ütközik és sérti a békés gyülekezéshez való jogot, hogy a rendőrség, majd a bíróság is megtiltotta a tüntetést a miniszterelnök házánál és a Kúriánál arra hivatkozva, hogy az a sérti az ott lakók magánélethez való jogát...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.