Szerző: L.Ritók Nóra
2016.08.21.
Talán racionálisabban, talán érzelmek nélkül könnyebb lenne ezt a munkát végezni. Szárazon, szenvtelenül, nem nézve sem a szemekbe, sem magamba. Nem keresni mindig magam is ebben az egészben. Kívülállóként nézni a problémára, és félrefordulni, tudomást sem venni a kudarcról. Azt gondolni, hogy ezzel nincs dolgom. Nem gyűlölni, de nem is szeretni.
Talán úgy jobban menne. Úgy nem lennének álmatlan éjszakáim, hogy mit kellett volna másképp csinálni. Nem kellene folyton azon morfondíroznom, hol és hogyan lehetett volna fordítani a szomorú történeteken.
Mindig türelemre és szeretetre törekszem. Reménykedem abban, hogy tudok változást előidézni, és az pozitív irányban történik. Ha ezt hangosítom ki, a sikereket, sok visszacsatolást kapok. Megerősítőket, biztatókat. Beleeshetnék abba a csapdába, hogy csak erről írjak. A kudarcokról pedig ne. Azokra is kapok persze visszacsatolást, kárörvendően, gyermetegen tapsikolókat, „Na ugye, hogy nem megy!”
Nem ezért írom a blogot. Nem a megfelelésért. Próbálok a lehető legtárgyilagosabban képet adni erről az egészről, amit hívhatunk mélyszegénységnek, gyerekszegénységnek, nyomornak…. Ami persze nem megy. Mert én is ember vagyok, érzelmekkel. Amit nem is akarok palástolni.
Amikor még részese voltam a szakpolitikai egyeztetéseknek az Antiszegregációs Kerekasztalban, gyakran fogalmaztam keserűen, érzelmektől vezérelve. Azoknak próbáltam így magyarázni a helyzetről, akik ezt nem értették, mert számukra ez az egész nem volt érzelmi alapon megközelíthető. Néha úgy éreztem, le is sajnálnak ezért. Próbáltam magyarázni, hogy én közelről szerzek tapasztalatokat, ezért türelmetlen vagyok, mert látom, naponta látom, ahogy gyereksorsok dőlnek el, menthetetlenül, és felelőtlenségnek tartom, hogy nincs azonnali intézkedés a változások megindítására. De nem tudtam megértetni velük, ezért kiléptem az érzelmektől mentes elvi egyeztetések semmitmondó színteréről. Változás persze azóta sincs. Minden maradt a régiben.
Azt hiszem, ebből az egészből az érzelmeket nem lenne szabad kizárni. A szeretet, a hit a másikban, vezérelv, de hazug lennék, ha nem vallanám be, hogy nem kizárható a düh, a harag sem. A gyűlöletig persze nem lenne szabad elmenni. De volt már, hogy azon kaptam magam: érzem, gyűlölök. Ilyenkor nekem is magamba kellett néznem. És visszanyomni az érzést, helyet adva a szeretetnek. De ez időbe kerül. Hagyni kell időt ennek, nekem, magamban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.