2016. augusztus 8., hétfő

EZEK MÉG EGYMÁS TEMETÉSÉN IS MIGRÁNSOZNÁNAK

KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG
Szerző: H. Andrea
2016.08.07.


Közleménygyártásban és mellébeszélésben mindenki másnál jobban teljesítő idióták! Mindent eljátszottatok, most meg a migránsok hátán lihegve próbáltok életben maradni. Úgy, hogy szerintem még egymás temetésén sem szégyellnétek egy öblöset migránsozni. Regisztrálni kellene pár dolgot, milliószor elmondtuk, de szívesen megismételjük. A közfoglalkoztatás nem munkahelyteremtés. Közmunkásbérből nem lehet megélni. Aki számonkéri, hogy az elmúlt években miért hagyta el több ember az országot, mint 1956-ban, az nem szükségszerűen nemzetellenes, baloldali, kommunista, hazaáruló. Akinek sűrű hányingere van ettől a penetráns migránsozástól, az pontosan tudja, hogy át akarjátok kúrni az agyát.

2011-ben nettó 60 ezer körül volt a minimálbér, most 73 ezer körül van, azaz évi alig 3000 forint béremelkedés mellett nőttek legalább 50%-al a fogyasztói árak. Az egykulcsos adó miatt keletkezett költségvetési hiányt a béreken spóroltátok meg. Míg az elmúlt nyolc év végén 265 forint volt egy euró, most 300 fölött van. Négy millió ember a szegénységi szakadék szélén egyensúlyozva próbál túlélni. Aki nem döglött még meg, annak újabb és újabb lökést adtok naponta. És miközben a vállalkozók és munkavállalók szimultán kizsákmányolását támogatásnak és tehercsökkentésnek nevezitek, benyögitek, hogy nincs lehetőség a minimálbér emelésére. Ezért aztán pillanatnyilag a GDP 10%-a az uniós forrásokból és külföldre száműzöttek által hazaküldött pénzből tevődik össze. Most is azokból a zöldmezős beruházásokból éltek, amiket az elmúlt hat év előtti elmúlt nyolc évben hoztak ide a patás ördögök. De ti megtérülő beruházások helyett stadionokba öltétek bele az uniós fejlesztési forrásokat, a bérszínvonalat és a termelékenység növelését magasról leszartátok. A társadalmi mobilitást beledöngöltétek a földbe, bérlakások helyett Makovecz-típusú istállókat építettetek. Ezért ma Magyarországot egyszerre sújtja a munkanélküliség és a munkaerőhiány. A Borsodban létminimum alatt tengődő szerencsétleneknek esélyük nem maradt visszakapaszkodni. Ahelyett, hogy átképeztétek volna a több diplomával utcát seprő értelmiségieket, rajtuk is rúgtatok egyet.

Mára a kör bezárult. Maradtak a migránsok. A félelemkeltés, Habony hagymázas uszító stratégiája és az iskolázatlan, tájékozatlan hívek fanatizálása. Olimpia idején, sátoros ünnepekkor, hétköznap és hétvégén, minden szinten, minden csatornán. Aki még nem őrült bele teljesen, annak marad a remény, hogy előbb-utóbb a szektások is ráébrednek: átverték őket. Mert arról, hogy nincs mit enni adni a gyerekének, hogy csak interneten tarthatja a kapcsolatot a kivándorolt családjával, hogy egyre nehezebben tudja kifizetni a számláit, hogy egyre keservesebben telik az idő egyik fizetéstől a másikig, nem a migránsok tehetnek. Hanem azok, akik mindent a gyűlölködésre és a migrációval való vészterhes uszításra tettek fel és közben ellopták a jövőjét. Igen, pontosan azok, akikben megbízott és akik retardált kreténnek nézték.

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.