2016. augusztus 5., péntek

TUDJUKKIK

GÉPNARANCS - BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2016.08.05.


Voldemortok vannak egy páran széles-e hazában. Nem mindig tudjuk meg időben, hogy kik is ők, mert az igazságszolgáltatás különböző területei sokszor csetlenek, botlanak felderítésükben, így aztán a látencia hatalmas, százezer lakosra vetítve talán nálunk a legmagasabb Európában ezen a téren. Pedig az ember azt gondolhatná, hogy kis hazánkban, ezen a hetednyi texasi földterületen igazán nem nagy kunszt utolérni és nyakon csípni őket.

De hát siralmas helyzet az, ami itt van. A politikának való, soha nem látott mértékű megfelelési kényszer errefelé nem mindig teszi lehetővé a hatékony felderítést és az azt követő felelősségre vonást!

Itt az ügyészség olyan hierarchikus szervezet, ahol az utasításos rendszerben a mindenkori felettesek szava dönt, és ahol meghozott ügydöntő határozataikat is panasz esetén ők maguk bírálják el. Itt a kormánypártok által kilenc esztendőre bebetonozva ül székében a legfőbb ügyész, akinek a nagyobbik kormánypárthoz való kötődése már az 1994-es választások óta, amikor is a Fidesz képviselőjelöltjeként indult, közismert volt.

Itt a rendőrség már régóta Európa egyik leggazdagabb belügyérének a fennhatósága alatt áll, aki ebben a beosztásban vitathatatlanul ugyancsak az alá-fölérendeltség keretei között, a kormánypártok szájíze szerint irányítja a forgalmat, annak megfelelő ráhatással az összes titkosszolgálatra és társszervekre...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.