2016. szeptember 5., hétfő

AGYHALOTTAKKAL NEM ÉRDEMES INDULNI SZELLEMIM OLIMPIÁN

KOLOZSVÁRI SZALONNA - DÜHÖNGÖK, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.09.05.


...Nem mondom, hülyülök lassan, de nekem úgy rémlik, Bajnai helyből egy évre vállalta a miniszterelnökséget. Már akkor mondta, nem indul a választáson. Ebből eredően nem bukott, hanem megtette, amit vállalt.

Mégpedig becsülettel. Szerintem. Akkor vállalta ezt a kicsit sem kellemes megbízatást, amikor nyakig ültünk a szarban.

Ha jól dereng, nem volt túl nagy tolongás akkoriban a feladatra, hogy a csőd szélén egyensúlyozó országot egyenesbe rángassa valaki a válság közepén. Ő meg vállalta, mert tenni akart valamit.

Tett is, mert ugyan szintén csak halványuló emlékeimre hagyatkozva mondom, nem mentünk csődbe. Jó, nem volt egy petárdás-tűzijátékos időszak. Bajnai nem kimondottan primadonna alkat.

Vannak olyan vélemények, miszerint könnyű dolga volt Bajnainak, mert csak úgy vállalta a posztot, ha mindenben támogatják a képviselők, szemben Gyurcsánnyal, akit meg hátba szúrta a saját pártja. Hát ja. Csak hát Gyurcsány is a sarkára állhatott volna a cél érdekében, ha kizárólag a sajátjai gátolták meg az ország boldogításában. Nem tette. Bajnai meg de.

Szar politikusnak, nem tud szerepelni – dicsérik sokan.

Én úgy vagyok ezzel, hogy ha szakmailag perfekt egy miniszterelnök, engem nem zavar, ha nem tud szónokolni, nem képes egy nyomorult hátraszaltót sem csinálni, de még egy kocsmai dumaszínházban is kifütyülnék. Ha majd egyszer elég érett lesz a társadalom és szakértői kormányt akarunk, nem árt ezen elgondolkodni.

Speciel nem a szórakoztatóiparban kell helyt állnia, hanem az ország irányításában. Az meg jól ment neki. Egészen addig, ameddig esélyt látott arra, hogy dolgozhasson. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nincs tovább és legfeljebb boxzsák lehet, elhúzta a csíkot. Aki addig nem utálta, az ezen a ponton csatlakozhatott, mert a gyáva, elszökött. Szerintem meg jól tette. Hülyékkel nem érdemes indulni szellemi olimpián.

Mégis bukott miniszterelnökként tiszteli a média, mégpedig nem csak a kormánypárti média. Az elvileg nem kormánypárti is...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.