2016. szeptember 3., szombat

AZ ELSŐ FECSKE

TUAREG BLOG
Szerző: Tuareg
2016.09.03.


Dr. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke aláírta Kossuth téri sátrunkban Korrupcióirtó Népszavazásunk gyűjtőíveit.

Ennyi a lényeg. Írtam tegnapelőtt egy nyílt levelet az ellenzéki parlamenti képviselőknek, felhívva figyelmüket, hogy épp ott vagyunk pár napig a Parlament előtt, és gyűjtjük az aláírásokat kecskeméti és szegedi állomásunk között országos aláírásgyűjtésünk közben. És lőn. Az LMP társelnöke önmaga nem parlamenti képviselő, ám egy olyan párt vezetője, amelyik frakcióval rendelkezik odabenn, így szignójának különösen nagy értéke van. Előzetes várakozásainkban Hadházy benne volt, jóideje hozza egymás után nyilvánosságra a Fidesz ocsmány korrupciós ügyeit. És meg is tette, ami magát komolyan vevő, szavait tettekkel is alátámasztó politikustól elvárható: aláírt. Van még olyan parlamenti képviselő, aki jelezte: csatlakozik, mihelyt technikailag lehetséges lesz, megvárjuk, komoly ember, akire érdemes várni. Személye addig titok, aztán majd nem lesz az.

Aztán innentől lehet ekézni bárkinek bárkit, a TÉNY meg annyi: az LMP társelnöke bevállalja, hogy a korrupciós bűncselekmények ne évüljenek el, és azt is, hogy minden közpénz nyilvánosan legyen elköltve. Aki ezt megteszi, az nyilvánvalóan nem korrupt, aki meg nem teszi, az meg valszeg az. Más okot ugyanis nehéz elképzelni, amiért valaki szeretné titokban tartani mindannyiunk közjavainak felhasználási módját, vagy szeretne büntetlenséget korrupciós ügyekben. Májusig tartó, 90 városra kiterjedő országos aláírásgyűjtésünk végére elválik a szar a májtól. Aki a politikusok közül aláír, és támogatja a Korrupcióirtó Népszavazást, az nagy valószínűséggel tiszta ember, aki meg nem, az épp ellenkezőleg. Támogatta már eddig is pár nagyágyú az Ügyet: Bokros Lajos, Geszti Péter, Galkó Balázs, Mendrey László, Iványi Gábor, de Hadházy aláírása után immár a parlamenti szint is megjelent a folyamatban...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.