2016. szeptember 3., szombat

EZ A LEVEZETÉS IGAZODÁSI PONT LESZ A HÉTKÖZNAPI FASIZMUS JÖVŐJE SZEMPONTJÁBÓL

KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG BLOG
Szerző: VENDÉG
2016.9.03.


Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezetője, az ATV tulajdonosa a Fidesz-közeli és a szélsőjobboldal kommentelőit vonzó Mandinernek adott interjút „Az iszlám és a balliberális oldal szövetsége fenyegetés” címmel.

Ha valaki eddig nem tudta volna, Németh, biza, jobboldali, és még csak nem is mérsékelt. A mókás ebben az egészben az, ahogy Németh levezeti sajátos világnézetét, miszerint  hogyan lesz üldözendő terrorista, aki liberális. Kétségtelen, ez a levezetés igazodási pont lesz a magyar hétköznapi fasizmus jövője szempontjából. Ennek lényege, hogy a muszlimokat a terrorizmussal azonosítja, a liberális demokraták menekültekkel szembeni magatartását a muszlimok és a liberálisok összefonódásaként értelmezi. Ebből az következik, hogy az emberi jogokat, a vallásszabadságot tiszteletben tartó liberalizmust a terrorizmus támogatásával teszi egyenlővé. Így lesz a terrorizmus támogatója, aki liberális, így lehet majd a liberális demokrácia híveit a terrorizmus elleni harc részeként üldözni. Logikus, nem? Ráadásul Orbán megint tisztán kerül ki a sárdobálásból, ártatlan képpel mutogathat Némethre: hát, ha már egy egyház (?) vezetője ezt mondja…

Németh az ATV-vel kapcsolatban azt állítja, hogy nem tudja, a stáb mekkora része kötődik a gyülekezethez. Hát persze, honnan a francból is tudná? Igaz, merő véletlenségből minden fontos pozíciót hitesek töltenek be. Aki nem hites, amellett ott egy hites komisszár, aki felügyeli. Azt a látszatot próbálja kelteni Németh, mintha semmi köze nem lenne neki ahhoz, ami az ATV-ben történik. Szerinte a hitesek csak „műszaki területen” dolgoznak. Egy érdekes cikk még 2014-ből ITT olvasható.

Ehhez képest saját fia a hírigazgató. A lánya a tulajdonos cég ügyvezetője, másik lányával együtt riporter. A személyi titkára a külpolitikai rovat vezetője, az atv.hu vezetője és legtöbb munkatársa (ha nem mind) hites. Ezek nemcsak mind hitesek, hanem a Németh család tagjai, bizalmasai. Rózsa István talán a vízvezeték szerelő? Rónai Egon a hites felesége révén – mondjuk úgy – nem teljesen kontroll nélküli. Nos, ennyi halmozott hazugság azért még egy szektavezetőtől is sok...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.