2016. szeptember 18., vasárnap

CONTEO: SZAVAZÁSRA MENEKÜLTEKKEL FELKÉSZÜLNI

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző:  Andrew_s
2016.09.17.

 
A kormányzat már egyszer kijátszotta azt a kártyát, amely mögött sejthető volt egyfajta provokatív szándék. Tekintettel arra, hogy az annak idején, a Keleti pályaudvarnál felduzzadt, megrekedt menekült tömeget akár a lakosság provokálása, a „hatalmas veszélyhelyzet” demonstrálása okán is meg lehetett ott rekeszteni.
 
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) teleplakátolná az országot. Elég sok helyen meg is jelennek a plakátjaik. Rávilágítva nem egy olyan szempontra a nagy októberi választási forradalom kapcsán, amin érdemes lehetne elgondolkodni. Aztán hagyni a csudába. A szavazást. Találkoztam egy olyan plakáttal, ami sötét felhőket is előre vetíthet.
 
Az MMKP plakátjai ugyanis nem egy esetben olyasmikre utalnak, amelyek kapcsán az juthat eszünkbe, hogy a hatalom nem fejti ki minden esetben az igazság minden rétegét. Ilyen az a szöveg is, amely lényegét tekintve arra hívja fel a figyelmet, hogy a nagy riogatásban jelenleg előbb találkozik az átlag magyar ufókkal, mint menekültekkel. Nagyjából azért, mert több kékkel megalapozott félelemkeltési segédeszköz ékeskedik a köztereken, mint ahány menekült szaladgál a gyűjtőtáborokon kívül, illetve határainkon belül. Mely megállapítás alighanem igaz. Azonban még emlékezhetünk arra, hogy a jelenleg regnáló kormányzat már egyszer kijátszotta azt a kártyát, amely mögött elég alaposan sejthető volt egyfajta demonstrációs, illetve provokatív szándék. Tekintettel arra, hogy az annak idején, a Keleti pályaudvarnál felduzzadt, megrekedt menekült tömeget akár a lakosság provokálása, a „hatalmas veszélyhelyzet” demonstrálása okán is meg lehetett ott rekeszteni.
 
A hatalom akkor valószínűleg elég nagy pofont kapott Budapest lakosságától. Tekintve, hogy az istennek sem akart uszulni a menekültekkel érkezett gyermekek, kisgyermekes anyák családjaira. Ehelyett aszfaltrajz-készítést és társadalmi gyűjtést kezdeményezett, valamint még ingyenes koncertre is futotta a közösségi kezdeményezésekből, adományokból. Így aztán maradtak az ultrák, akik útközben egy kicsit még beleromboltak a Planetáriumba is. Mert nem igazi ultra az, aki nem rombol, ha rombolhat. Szép demonstrálására annak a „magyar kultúrának”, amit olyan nagyon félt az orbanista közhatalom. S amely kultúrát sokan nem éreznek, tegyük hozzá, hogy még nem éreznek, magukénak. Akkor, ott, a Keletinél, a hatalom megkapta a maga pofonját a menekültektől is. Egyszerűen azért, mert nem hagyták magukat provokálni. Nem kezdtek bele az ultrák módszeres felpofozásába. Így aztán az – egy esetleges rendpárti fordulatot is megalapozni képes – provokatív akció kifulladt. A menekültek pedig, hogy, hogy nem, de el tudták hagyni a főváros, a lakosság tömegét tekintve inkább emberségesnek maradt Budapest területét...
 
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.