2016. szeptember 3., szombat

HEGEDŰS HADNAGY, OCSKAY ÉS GERÉB

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.09.02.


Hegedűs hadnagyunk, Ocskay brigadérosunk és Gerébünk már kinevezést nyert, de hol van Dobó István, Jávorka Ádám, hol van Boka János?
Mért van az, hogy még nemecsekekből is hiányunk van?
Nem szólva a hiánycikk Bornemissza Gergelyekről, Weiszekről, Csónakosokról- még szerencse, hogy Sárközikből jól állunk, ha jön majd az a bibás török...
Már mi is lenne, ha nem neveznénk ki ellenségeket a meglevők mellé?
Talán még maradna esélyünk is, de így?
Borzolja a demokrata kedélyeket Pukli igazgató rettegése egy baloldali hatalom lehetőségétől, Kerék-Bárczy mutatványa és az arra adott reakció, Molnár Gyula reménytelen kísérlete egy észérveken alapuló, az érzelmeket háttérbe szorító politizálásra.
Egyikük sem rosszindulatú, és mégis, viszonylag kis befektetéssel sikerült magukra húzniuk az árulás bélyegét.

Próbáljunk tárgyilagosak lenni.
Pukli igazgató ügye egyszerű eset, ő azt próbálja kommunikálni, hogy harca a hatalommal nem ideológiai alapú, hanem tisztán szakmai érveken alapul.
Erre erősített rá kijelentésével, miszerint ő a jelenlegi hatalom keretei között képzeli el a pedagógia reformálását, miközben Orbán megvilágosodik és ahelyett, hogy vizes - szappanos lábbal seggberúgná őt, magához emeli és meghallgatja bölcs tanácsait.
Mondjuk addig álljon féllábon, és ne vegyen levegőt, de ettől még képzelheti ezt.
Ismeri pedagógustársai politikai beállítottságát, és valószínűleg véleménye is egyezik társai véleményével, márpedig ha szembemenne velük, magányos hősként lengethetné a zászlót, már amennyiben lenne zászló, lenne kedve lenne hozzá - de egyik sem lenne.
Pukli igazgató nem baloldali és nem forradalmár, mentségére szóljon, hogy soha nem is állította magáról, ő csak azt állította, hogy a kormány oktatással kapcsolatos intézkedései károsak a tanulókra, károsak a pedagógusokra, de legkárosabbak a társadalomra.
Hogy benne sokan Messiást láttak, az nem az ő hibája, hogy baloldalit, az se az ő tévedése - ha úgy tetszik, ő következetes ebben az ügyben, még ha csúnyán fogalmazott is.
Még, ha az álláspontja felvállalhatatlan is minden pártsemleges, szakmai alapú politikát folytatni kívánó embernek, akkor is.
Emellett az igazgató úr téved is, mikor azt gondolja, hogy úgy lehet szövetségeseket toborozni nem könnyű harcához, hogy szembeköpi a szóbajöhető jelölteket.
De a legnagyobb tévedése az, ha azt gondolja, hogy a normális iskoláért folytatott harc szakmai keretek között tartható.
A világ kihívásaira elsősorban politikai válaszokat kell adni, lehetőség szerint jó válaszokat.
Ha az a kérdés, hogy milyen embereket kell nevelnie a XXI. század magyar iskolájának, akkor éppen az arra adott jobboldali választ kritizálja vehemensen, hiszen neki nagyon jól kell tudnia, hogy az ezer kis KLIK iskoláiban abból a tankönyvből, melyben Orbán Viktor szerepel, csak cselédeket lehet nevelni egy tekintélyelvű társadalomban.
Hogy el lehet választani egymástól a politikát és a pedagógiát - minimálisan is illúzió.
Ha szűzet akar valaki feleségül venni, akkor ne a kuplerájban keresgéljen, gondolom.
De ettől még Pukli igazgató úr nem árult el senkit és semmit, mindössze kijelölte képességei korlátait, mi meg leszámolhattunk esetleges illúzióinkkal.
És ettől függetlenül - szakmai kérdésekben - szövetségesek maradhatunk, még ha ezt ma sem ő, sem a baloldali gondolkodású emberek nem is hiszik
...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.