2016. október 15., szombat

AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI

LELKIZÓNA BLOG
Szerző Úr Anita
2016.10.15.


Az értelmi képesség, az intelligencia mérésére használt IQ a 90-es években és a 2000-es évek elején még nagy sztárfogalom volt. Mindenki kíváncsi volt rá, hogy mennyi az övé (biztos több, mint a szomszédé), egyetemisták versenyeztek nemzetközi IQ-versenyeken és mindenható mérőszámként volt számon tartva a szakmai sikeresség előrejelzésére. Aztán az utóbbi 15–20 évben mintha megingott volna az IQ egyeduralma a személyes képességek mérésében. Berobbant a köztudatba az érzelmi intelligencia (EI) fogalma és a vezetői tréningek egyik kedvenc fejlesztési területe lett. De mi is valójában az érzelmi intelligencia és hogyan fejleszthető? A téma hazai szaktekintélyét, Dr. Balázs Lászlót, a Dunaújvárosi Egyetem tanszékvezető főiskolai docensét kérdeztem egy interjúban, aki doktori fokozatát a szervezeti kultúra és az érzelmi intelligencia kapcsolatának vizsgálatából szerezte, és 2014-ben jelent meg Érzelmi intelligencia a szervezetben és a képzésben című könyve. László egyben kedves ismerősöm is, akivel évekkel ezelőtt együtt végeztük a trénerképzőt, és személyes tapasztalataim alapján a hitelességét ebben a témában csak megerősíteni tudom.
 
Mi az érzelmi intelligencia (EI), hogyan definiálnád közérthetően?
 
Az érzelmi intelligencia kutatásában napjainkra két megközelítése körvonalazódott a fogalom definiálásának. Szűkebb értelemben – tényleges intelligenciaformaként kezelve – az érzelmek észlelését, megértését, kezelését és az érzelmekből nyert információk gondolkodásba való beépítését jelenti. Tágabb értelemben az érzelmi és szociális kompetenciák összességeként írható le. Kutatásaim során én az utóbbi, tágabb megközelítés mellett köteleződtem el, miszerint az érzelmi intelligencia olyan tudás és képességek sorozata, melyek hatással vannak arra, hogy valaki meg tudjon birkózni a környezeti hatásokkal
 
Hogyan mérhető? Laikusként is hozzá lehet férni érzelmi intelligenciát mérő, szakmailag hiteles tesztekhez?
 
Mérhető például tesztekkel, szituációs játékokkal, illetve sok esetben beszélgetésekkel, interjúval is el lehet indulni. A szókincs, a szóhasználat, a fogalmazás jó kiindulópont lehet egy ilyen méréshez, de pontos eredményeket elsősorban validált kérdőívekkel nyerhetünk. Vannak az interneten is hozzáférhető, állítólag az érzelmi intelligenciát mérő tesztek, azonban ezek eredményei megkérdőjelezhetők... Nincs tudomásom olyan mérőeszközről, amely szabadon hozzáférhető lenne.
 
Hogy fejlődik életünk során az érzelmi intelligencia? Mennyire fontosak a gyerekkori tapasztalatok?
 
Az érzelmi intelligencia a kor előrehaladtával más intelligenciaformához hasonlóan fejlődik. A csecsemő születésétől kezdve folyamatosan (meg)tanulja általánosítani az érzelmi megnyilatkozások mintáit, melyeket a környezetében tapasztal. Gondoljunk csak arra, ahogy az édesanya a gyermekére mosolyog, kifejezve ezzel szeretetét és boldogságát. Egy ilyen érzelemkifejezés egyértelmű és a későbbiek során általánosítható tapasztalás. Például az ilyen érzelmi megnyilatkozásokat alkalmazza később a gyermek más, az eredetitől eltérő helyzetekben, legyen szó akár embereken megjelenő érzelmek értelmezéséről vagy művészi alkotások által keltett érzelmi tartalmakról...
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.