2016. október 18., kedd

EZ A MAGYAR TRAGÉDIA, NEM A MIGRÁNSVÁLSÁG

HVG.HU
Szerző: Windisch Judit
2016.10.18.


A szegénység csökken ugyan Magyarországon, de a társadalmunk továbbra is az EU szegényházához tartozik, a magyarok kétharmada lényegében nem európai életet él, a fogyasztásban pedig a visegrádi országok már bőven lehagytak bennünket. A kormány itt is csak a jót látja.
„A makrogazdasági mutatók 2015-ben már biztatóak voltak, az eladósodottság csökkent, a foglalkoztatás nőtt, az infláció gyakorlatilag nullára csökkent. Azt lehetett várni, hogy elindul egy csendesebb építkezés, és megteremtődnek a feltételei az intézményi reformoknak, az oktatási és egészségügyi rendszer hatékony átalakításának. Eddig azonban nem ez történt” – írták a Tárki kutatói a Társadalmi Riport 2016 című, két évente megjelenő kiadványban, amelynek friss kiadását kedden mutatták be.
 
Ami történt, az sem volt jó:
„az oktatási rendszerben az elhibázott centralizációs törekvések csak felerősítik a gyerekek származás szerinti egyenlőtlenségeit.”
A kutatók szerint a kormány ezen a területen éveken keresztül elhibázott döntéseket hozott – mikor az érettségit és a nem műszaki szakokat leértékelte, a tankötelezettség korhatárát leszállította, a tankönyvpiacot kiiktatta, a tanszabadságot korlátozta -, amit nem ellensúlyoztak a pozitív döntések, mint a duális képzés bevezetése, az ingyenes tankönyv kiterjesztése.
 
Az egészségügyben pedig a mostani kormányzat sem képes ellenállni „a feudális hierarchiákban, az adómentes korrupciós pénzekben érdekelt lobbi érdekérvényesítésének.” (Az oktatásról és az egészségügyről szóló elemzést hamarosan külön cikkben részletesen is ismertetjük.)
 
Lemaradásban
 
A Tárki kutatóinak elemzése szerint kimondható, hogy a magyar társadalom en bloc Európa szegényebbik feléhez tartozik, a gazdagok sincsenek annyira gazdagok, mint akár a környező országokéi, a középosztály gyenge és erőtlen, a polgárság a társadalom nagyon szűk rétegét teszi ki. A társadalom legszegényebb 60 százaléka nem képes a középosztályi életmintát követni. Az, hogy nincs erős középosztály, nem csak ennek a kormánynak a hibája, az előzőek sem tudták ezt a feladatot megoldani...
 
ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.