2016. október 2., vasárnap

MA MINDENKI MARADJON OTTHON!

CSEPELIEK ÚJSÁGA BLOG
Szerző: csú - 168 Óra
2016.10.02.


Az Orbán-kormány a mai napra népszavazást tűzött ki a következő kérdéssel: Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését? A népszavazással kapcsolatban szerkesztőségünk álláspontja a következő:

1. A képviseleti demokrácia hívei vagyunk, ezért úgy véljük, hogy népszavazást csakis rendkívül indokolt esetben, leginkább szimbolikus ügyekben kell kiírni. Ez azt jelenti, hogy a nemzet sorsát hosszú távon alapvetően meghatározó, ezért széles nemzeti konszenzust igénylő kérdésekben, amikor a képviseleti demokrácia intézményei már megszülték a megoldást, amit népszavazással is szentesítenek. Ilyen volt Magyarország csatlakozása a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, így kellett volna a rendszerváltás után elfogadtatni az alkotmányt, amely legalábbis megnehezítette volna az új, egyetlen pártszövetséghez kötődő Alaptörvény keresztülverését – ebből következően ilyen szimbolikus ügy lehetett volna az Alap­­törvényről szóló népszavazás is. A Fidesz–KDNP azonban ettől a lépéstől, feltehetően jó okkal, ódzkodott, s a mai rendszer alkotmányos alapjai hagynak is kívánnivalót maguk után.

2. A menekültválság akár még lehetne szimbolikus ügy is, de az biztos, hogy nem köthető egyetlen kérdéshez. Lehet, hogy volt olyan időpont, amikor a kötelező kvóta problémája kulcsfontosságú volt, de ma nem az, hiszen általános elvként azt ma senki sem képviseli. Éppen az ügyet érintő változások tempója mutatja, hogy az ilyen szakpolitikai kérdések nem válhatnak a nehézkes népszavazások tárgyává. Az persze mindenkinek fontos, hogy Európa képes lesz-e önmaga értékei­­nek megőrzése mellett egységesen kezelni azt a rendkívül súlyos társadalmi-kulturális és egyben környezeti problémát, hogy eltérő kultúrájú emberek sokasága kelt és kel útra a kontinens felé. A népszavazásra feltett kérdés azonban alkalmatlan, okafogyott, leegyszerűsítő, semmiféle szimbolikus jelentősége nincs. És nincs jogi ereje sem: még ha érvényes és eredményes lenne is a nem szavazatok győzelmével, az sem kötelezné semmire az Európai Uniót.

3. A népszavazásnak csakis belpolitikai jelentősége van, soha nem is volt más: a célja az, hogy megszilárdítsa Orbán Viktor és a Fidesz–KDNP-szövetség hatalmát, amelyet a kormány maga ásott alá csapnivaló tevékenységével, az oktatás, az egészségügy és a gazdaság terén hozott egyre nyilvánvalóbban katasztrofális lépéseivel, a mindent átszövő korrupcióval. Orbán Viktor most pártok feletti ügyként kínálja föl e népszavazással a menekültválságot, magát a hagyományos európai keresztény-zsidó értékrend fölkent védelmezőjeként állítva be, miközben – ellentmondva az ebből az értékrendből fakadó követelményeknek – minden idők egyik leghazugabb, legsötétebb kampányát vezeti.

4. A kampány során Orbán Viktor és társai kendőzetlenül gyűlölködő hangnemben beszéltek embertársaikról, ez esetben a menekültekről, s a legsötétebb emberi indulatokat korbácsolták fel. A közvélemény-kutatások adatai szerint az egyébként is erős idegenellenesség ennek következményeként tovább nőtt. Miközben nihilistának minősítették mindazokat, akik hisznek a felvilágosodás eszméiben, addig az aljas, acsarkodó, nyílt hazugságokat használó kampányra – amely szerint például a menekültek miatt kevesebb pénz jutna a honi cigányságnak, a menekültek hajóit egyszerűen csak ki kéne lőni, az EU menekülteket telepít majd a baloldali városokba – nem sajnálta az adófizetők pénzét. Egyes becslések szerint a kampányköltés eléri a 30 milliárd forintot, ami körülbelül az ezerszerese annak, amit az ellenzék e célra tud fordítani.

5. A leghatározottabban elutasítjuk a nem szavazatot.

6.  Orbán Viktor számára a legfontosabb tét, hogy érvényes legyen a népszavazás. Ez pedig csakis a részvétel arányán múlik, tehát még az is, aki igennel szavaz, Orbán Viktor kottájából játszik. Két megoldás marad: érvénytelen szavazatot leadni, illetve bojkottálni a népszavazást. Csakhogy nehéz érvénytelenül szavazni: érdemes fölkeresni a választási iroda honlapját, ahol számos minta van arra, mi számít érvényesnek és mely szavazatok számítanak érvénytelennek. A legtisztább megoldás azonban az – és ezt képviseli a 168 Óra szerkesztősége is –, hogy aki nem akarja Orbán Viktor rendszerét erősíteni, aki nem ért egyet azzal, ami ebben az országban folyik, akit fölháborít az, hogy ezekben a hónapokban sikerül végképp élhetetlenné tenni ezt az országot, akinek elege van abból, hogy eredendő szövetségeseink és barátaink már csak legyintenek ránk és semmibe vesznek bennünket, maradjon otthon...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.