2016. október 21., péntek

MARCONÁZUNK, IJESZTGETÜNK

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.10.21.


A TEK harminc BTR-80 típusú páncélozott szállító harcjárművel villogta és szirénázta végig az országot, hogy elfogjon egy húsz év körüli gyereket, akit - ki tudja milyen ürüggyel és kinek a felhasználásával, de -egy lakatlan terület közepére állítottak az autójával, éppen csak a célkeresztet nem rajzolták rá.
A gyanúsított hozzávetőleg nyolcvan kilós, egy BTR-80 súlya tizenháromezer kiló, harminc ilyen gép úgy négyszáz tonnányi súlyt képvisel, háromszáz harcos szállítását oldva meg.
Ehhez persze még adjuk hozzá a parancsnoki járműveket, a híradó-személyzetet, a parancsnoki és polgári ruhás állományt és kezdjünk el - vérmérsékletünk szerint - sírni vagy röhögni.
Rendben van, az elkövető bombát robbantott, veszélyes a gyerek és kiszámíthatatlan is, ha igazak a vele kapcsolatos hírek, de azért tegyük hozzá, hogy a valóban veszélyes terroristákkal nem üres parkolókban szoktak randevúzni, előre megtervezett időpontban.
Ha ehhez még hozzávesszük ezer sebből vérző legendájukat a nyomozás körülményeiről (Pintér belügyér bement anyuka cukrászdájába, ahol anyuka eladott neki egy olyan fagylaltot, melybe előzetesen belenyalt, majd az ÁNTSZ bírság fenyegetésének rémétől és a miniszter füleinek látványától megtörve részletes, feltáró jellegű vallomást tett, melynek valóságtartalmát megerősítette az azonnal elvégzett DNS-teszt.
Ezt a miniszter bal felső hatosába épített nanolabor végezte el, sikeresen...), akkor azért gyanakodhatunk.
Már megint egy ügy, amelyikről ordít a titkosszolgálati barkácsolás, és amelynek tárgyilagos és szakszerű kivizsgálása még érdekes eredményeket hozhat a következő kormány, vagy rendszerváltást követően.

A bomba barkácsolt remekmű volt, veszélyességéből ez nem von le semmit, de egyetlen elkövető esetén be is határolja hatásának mértékét, szóval, nem egy atombombáról van szó, ami azt illeti.
Volt itt már ilyenekkel dolga a magyar rendőrségnek, de akkor azért nem volt ekkora felhajtás, igaz, ott nem a magányos elkövető verzió volt műsoron, hanem valódi terrorcsoport ügyködött, de az egy hazafias terrorcsoport volt. Ma házi őrizetben nézik a sztárbansztárt, mindenféle páncélozott, villogó és szirénázó harcjármű nélkül.
Budaházi egy senki, sic transit glória mundi...
Ez a szerencsétlen meg bizonyára Kádár balkézről származó dédunokája, aki halálos fenyegetést jelent a NER Új Egységére, célját elérve az Új Egységből akár Új Kétség is támadhatna, és innen már csak egy lépés a Világ Proletárjai Egyesüljetek!
Úgy kellene ide egy szélsőbalos terrorista, mint falat kenyér az éhezőnek.
Viktor meg még emlékszik arra, hogy amikor nem volt nője, hát maga szolgálta ki magát...
A diadalt persze dokumentálták is, a mű konyhakész, az utómunkák (vágás, utószinkron, stb) után azonnal mehet a mozikba, Andy Vajnának ezt fogyaszthatóvá tenni ujjgyakorlat lenne - főszerepben Hajdú generális, az összes kitüntetésével csörömpölve...
Ha viszont rendőr nézi meg az anyagot, az sírva-zokogva dobja el a gumibotot, mikor meglátja, hogy a gyanúsított autója körül negyvenen ugrálnak, a tetején szortírozzák a jegyzőkönyveket, tapossák le a környéket - ez már a cigány-gyilkosságok nyomozásának továbbfejlesztett változata, csak itt nem hugyozták össze a nyomokat, mert két rendőrnő is ott dolgozott, előttük már mégsem vehették elő a kollégák a csúnyájukat, nem igaz?
A daliásabb időkben egy ilyen elfogásra kiment négy-öt nyomozó, megállították a delikvens kocsiját, elkérték a forgalmit, jogosítványt, majd megkérték, szálljon ki és magyarázza meg, miért nincs hátsó világítás a kocsiján, és mire rájött, hogy dehogynincs, már rajta is volt a bilincs.
Falun ezt a bevetési csoportot kerékpárral erősítették meg és a mezőőr támogatta, igaz, hogy jelen esetben is feltűntek polgárőrök, akik remekül egészítették ki a TEK robotzsaruinak látványát...


ITT OLVASHATÓ

1 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.