2016. október 2., vasárnap

ORBÁN MEGGYENGÜLT, MI LESZ A NÉPSZAVAZÁS UTÁN?

1000 A MI HAZÁNK BLOG
Szerző: HaFr
2016.10.02.


A magyar nacionalizmus a társadalom legalább 85%-ára van hatással. Ez a legerősebb fegyvere az országban a "jobboldalnak", ennek van a legnagyobb mozgósító ereje, ez képes a leginkább szenvedélyekkel helyettesíteni az értelmet a politikai cselekvésben, amire a kormányzatnak a képességei és eredményei miatt nagyon is szüksége van. Ehhez képest a mai népszavazáson a fenyegetettség és a gyűlölet kettős szorításában csak az 50%-os érvényességi küszöbre sikerült a részvételt felnyomni, ami azt jelenti, hogy legfeljebb az összes szavazó felét érdekelheti annak kifejezése, aminek a legnagyobb értéket tulajdonítjuk a közösség szempontjából. (A ma reggeli adatok alapján megkockáztatom, nem lesz meg az érvényesség sem.)

Még érdekesebb ennél, hogy mindezt egy minimum 20, de inkább 30 milliárdos kampány után, "kedvező" külpolitikai helyzetben sikerült elérni, amikor a migráció objektív problémákat jelent Magyarországon és az Unióban is, és meggyengültek a centrista pártok. Magyarul, a politikai mozgósítás maximumát érte el Orbán -- és az elért eredmény kapcsán csak csalódott lehet. Röviden, a nacionalista jobboldal - Fidesz és Jobbik -- elérte a teljesítőképessége határát, a propagandája már visszaüt rá, minden egyes megszólalásával csak ront a helyzetén.

Orbán kudarcot vallott, és már el is kezdődött ennek retorikai semlegesítése. Elvált, hogy van magyar nacionalizmus, a magyar nacionalizmus továbbra is erős, de a Fidesz-Jobbik-nacionalizmus már nem fedi és nem fogja át ezt. Sok ember a nacionalizmusnak és nemzeti érzelemnek más irányt szeretne szabni, mint az arrogáns, korrupt, megosztó, versenyképtelen Fidesz-rezsimé, olyan irányt, amelyik konstruktívabb és jóval eredményesebben képviseli a nemzet valós érdekeit. Orbán erre láthatóan képtelen.
Orbán kudarca szemmel látható már a szavazók olyan kritikus tömege számára, amely adott esetben kiszoríthatja a Fideszt a hatalomból. Orbán már egyszerre a Fidesz ballasztja és motorja, és pontosan abba a pozícióba küzdötte le magát, mint Gyurcsány a maga kisebb homokozójában...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.