2016. október 16., vasárnap

TARTSON ÖSSZE VELETEK A HARAPÓS LÓ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2016.10.15.


Na már meg sötét van (háromkor), politikailag meg folyamatosan. Rohadtul, tartósan, megállás nélkül sötét. Hollik István talán a hétvégi nagymosással van elfoglalva, mert most Halász János boldogította a híveket. Meg engem bosszantott, franc, aki megeszi.

Össze kell tartani, mert most jönnek a nagy ütközetek – mondta az alaptörvény-módosítás parlamenti vitája és az Európai Tanács (ET) soron következő ülése kapcsán Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője budapesti sajtótájékoztatóján szombaton. (MTI)

Hát ugye elsősorban tartson össze veletek a harapós ló. Főleg, mert: "a magyar miniszterelnök az egyetlen, aki a népszavazás, a magyar emberek támogatásával mehet az ET ülésére".

Amúgy igaza van a jóembernek, baromira ideje lenne az összefogásnak. Például azért, mert az Orbán nevű – mióta nem tartozom a magyar emberek többségéhez és engem nem képvisel a kormány, nem jön ki a számon se, meg az ujjamon se a miniszterelnök titulus -, a komplett bagázsával együtt úgy hazudik, mint a huzat.

Európa rajtunk röhög, amiért egy érvénytelen – igen, bazdmeg, érvénytelen! akkor is, ha hárommillió ember szavazott valahogy, merthogy négymilliónak kellett volna szavaznia, hogy érvényes legyen és ezt nem a büdöskomcsik találták ki, hanem a hülye Fidesz-kormány – népszavazást lobogtatva masíroztok fel-alá. Azt nem tudom, hogy mit szólnak azok a nem-Fidesz szavazók, akik elmentek a népszavazásra, most meg azon kapják magukat, hogy hirtelen fideszesek lettek. Pedig ők csak a migrációt akarták megállítani. Akkor is, ha ennek nem ez a módja.

Komolyan mindenkit hülyének kell nézni?


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.