2016. november 20., vasárnap

ÍME ROGÁN ANTAL PROPAGANDAMINISZTER KÁVÉPARTNERÉNEK SVÁJCI VILLÁJA

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: Rádi Antónia
2016.11.19.


Nem csak bejelentett lakcíme, de svájci frankban milliókat érő, a zugi tóra panorámás luxusvillája van Svájcban Rogán Antal bizalmasának, Kertész Balázs ügyvédnek.

Szépen teljesített tavaly az
Opal Szolgáltató Zrt. 7,3 milliárd forintos árbevétel mellett 800 milliós profitot termeltek, amit az utolsó fillérig meg is szavazott osztaléknak a tulajdonos Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség. A társaság kőolaj és üzemanyagok tárolásával foglalkozik, illetve informatikai és egyéb szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek.

Bár a menedzsmentben felülreprezentáltak az energiaipari szakik, az Opal mégsem mondható a Fidesztől távoli cégnek.
Elnöke Bártfai Béla, az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára volt, az igazgatóság tagja Király Péter, a jegybanki tulajdonú Magyar Pénzverő gazdasági vezérigazgató-helyettese.

Szintén az igazgatóság tag az Opalban 2010 decembere óta Kertész Balázs ügyvéd. Ő visszatérő ismerősünk, leginkább ezt érdemes tudni róla: a Fidelitasból ered politikai szövetsége Rogán Antal jelenlegi propagandaminiszterrel, akinek V. kerületi politizálása (képviselősége, majd polgármestersége) idején Kertész is a belvárosi Fideszt erősítette, a Kulcsár-féle K&H-s brókerájban is felmerült a neve. A legkeményebb összefüggésekre, nemzetközi panamagyanúra az
Index cikke hívta fel a figyelmet...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.