2016. november 22., kedd

MEGINT AZOKAT VERI ÁT A KORMÁNY, KIKNEK FOLYAMATOSAN ÍGÉRGET

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: DIÓSZEGIHORVÁTHNÓRA
2016.11.22.

 
Lobogtathatja remek oktatáspolitikáját a kormány, egyre nyilvánvalóbb, hogy semmilyen szinten sem akarnak javítani az immár évek óta látszó problémákon. Sőt, ahol tehetik, még rontanak is a helyzeten. A legújabb tervek szerint megint azoktól vesznek el pénzt, akik nagyon is megérdemelnék a többet, rosszul járnak a pedagógusok és mások is, akik az iskolákban, az iskolákért dolgoznak.
 
Amióta csak felállt, azóta látjuk, hogy a Klebelsberg Iskolafenntartó Központ (Klik) semmi másra nem jó, csak arra, hogy káoszt okozzon az intézményekben. A központosítás lázában égő kormány kezében remek eszköz, hogy megfélemlítse és sakkban tartsa a pedagógusokat és az iskolaigazgatókat; adósságokat szépen tud halmozni, de hatékonynak még viccből sem lehet nevezni.
 
Ahogy gyűlt az elégedetlenség, a kormány egy ügyes csellel (mondván, hogy ha nem jó egy ilyen szerv, akkor szétbontják, 58 kicsire) úgy tett, mintha engedne a követeléseknek. A zűrzavar azonban már akkor borítékolható volt: ha egy ilyen, az iskoláktól elszakadt gigaközpont képtelen volt kézben tartani a helyzetet, akkor 58 kicsi részre szakadva, de még mindig az iskoláktól távol, kezüket megkötve, de helyettük alig cselekedve miért lenne jobb a helyzet?
 
Persze, mondhatná erre bárki, hogy az iskoláknak semmi se jó. Eddig az volt a baj, hogy egy nagy Klik van, most meg az, hogy 58 kicsi. Akkor mégis miért nem örülnek?
 
Mostantól ez se legyen kérdés.
 
A Klik ugyanis arra jó, hogy fogja a pénzt. Nem fizetik ki a számlákat, nem adnak lóvét arra, hogy az iskolák finanszírozni tudják saját működésüket, gyakorlatilag blokkolják a normális munkamenetet...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.