2016. december 1., csütörtök

A LEGSÖTÉTEBB ÉJSZAKA

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2016.11.30.


A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér, és kisüt a nap, mondá Hosszú Katinka, most, hogy kisütött a nap és lemondott a Magyar Úszószövetség elnöke, Gyárfás Tamás.
Gyárfás lemondó nyilatkozatában elegáns és visszafogott volt.
"Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA világbajnokság megrendezése jogát. A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban."

Természetesen a boszorkányüldözések hazai rituáléja szerint ez sem volt elegendő, hiszen még életben van, az uszodák sem az ő vérével vannak feltöltve, ezért még kap néhány kritikai észrevételt a tárgyilagosság jegyében.
Például "Köszöni a milliárdokat, a fényt, a csillogást, de most mennie kell", írja a határokon átívelő szellemi táplálék, feledve, hogy Gyárfás nemhogy milliárdokat, de a fizetését sem vette fel, és a győzelmek utáni prémiumokból sem kapott egy rohadt buznyákot sem.
Mindegy, ne merüljünk alá a bulvár-újságíró lelkivilágának bugyraiba, túl sötét van ott és nem vagyunk mi Hosszú Katinkák, aki a legsötétebb éjszakában úszott sok-sok éven keresztül.
Nem csoda, hogy ennek utána rövid távon és sötétségben verhetetlen, örüljünk inkább annak, hogy megoldódott a nemzet problémája, sikerült szétverni a legsikeresebb magyar sportág vezetését, megjöttek a dögevők, akik majd végképp elintézik a magyar úszósport hulláját.
Nem nehéz észrevenni a történéseken a Fidesz kezenyomát, a romboláshoz nagyon értenek és bejáratott módszereik vannak.
Jön majd a pártkatona, ha nem ő jön, akkor ő mondja majd meg, hogy mi is a véleménye az új elnöknek, nehogy gondolkodnia kelljen...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.