2016. december 8., csütörtök

EZÉRT VISÍTANAK, MINT A MEGSZÚRT MALAC

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2016.12.08.


Mára virradóra – de lehet, hogy már tegnapra – Magyarországon megszűnt a korrupció. Tényszerűen felszámolta a kormány és ha már lendületben voltak, akkor az egészségügy helyzetét is rendezték. Sőt, az oktatás is rendben van. Minden tökéletes, lehet oszlásnak indulni.

Az történt, hogy az Európai Unió létre kíván hozni egy korrupcióellenes nyomozati jogokkal rendelkező európai ügyészséget. Magyarország – és Lengyelország – pedig nem akarja. Sőt! Kikérjük magunknak, hogy belepofázzon az Unió a nemzeti önrendelkezésünkbe. Drága – teljesen effektív módon drága – uraim a NER-ben, a CÖF-ben és további három, négy és ötbetűs rövidítésekben! Értem én a felháborodást, mert az mégis zavaró lenne, ha a békés lopkodásba beleugatna az, akinek a pénzéből olyan jól tetszenek élni a mi rovásunkra.

De az úgy van, hogy amennyiben én elkezdem terrorizálni a saját családomat, elveszem az idős szüleim nyugdíját, a párom fizetését, a családi pótlékot, mindezt magamra költöm, miközben a családtagjaim éheznek és fáznak, ha pedig szólni mernek, még jól össze is verem őket, akkor teljes joggal jöhet a rendőrség, a bíróság és a börtön. Az nem a családi ügyeimbe való beavatkozás, hanem jogos eljárás. Ugyanez érvényes akkor is, ha nem a saját családommal, hanem a szomszéddal csinálom meg ugyanezt.

Jelen állás szerint az van, hogy az Európai Unió minden tagállama befizet a közös kasszába. Magyarország is, ez tény. Csakhogy ameddig például Németország egy töredékét kapja vissza a befizetéseinek, Magyarország a sokszorosát. Tehát Magyarország a német adófizetők pénzéből is kap. Nem alamizsna ez, hanem az Európai Uniónak jól átgondolt érdeke, hogy a tagországok nagyjából azonos szinten legyenek. A gyengébb országokat azért támogatják anyagilag, hogy azok az országok is fel tudjanak zárkózni infrastruktúrában, oktatásban, gazdasági versenyképességben.

Ezek az uniós források nem azért érkeznek Magyarországra, hogy azokból egyik helyről a másikra átpakolt térköveket rakjanak le aranyárban, kamu tanösvényeket építsenek, egy tízszer tíz méteres útelágazást 10 milliárdból újítsanak fel, játszóteret építsenek olyan falvakba, ahol gyerek sincs. Mert ezek a beruházások kizárólag azt a célt szolgálják, hogy a tízszeres túlárazások segítségével magánzsebekbe lapátolják az uniós forrásokat.

Továbbá a közösség nem arra adja a pénzt, hogy a Mészáros, Orbán, Garancsi, Tiborcz pereputty ész nélkül gazdagodhasson. Az a baj, drága országrontó urak (a hölgyeket azért hagyom ki a felsorolásból, mert önök nem csak korrupt gazemberek, de hímsoviniszták is), hogy önök úgy lopnak, olyan természetességgel, szemrebbenés nélkül, pofátlanul és cinikusan, hogy az valami egészen elképesztő.

Ezt a szabadrablást, ennek a lehetőségét nem szeretnék elveszíteni, ezért hőbörögnek az ügyészség ellen. Jelzem, ezért adott
utasítást az Orbán nevű is a Nyílt Kormányzati Együttműködés programból való kilépésre. A felállítandó európai ügyészség nem egy adott tagország belügyeibe akar ám beavatkozni, kizárólag a közösség pénzének elköltését vizsgálnák. Illetve fogják vizsgálni. Már csak azért is, mert az átlaghülyemagyarral ellentétben más uniós polgárok felháborítónak tartják, hogy a rengeteg támogatás ellenére Magyarország nem fejlődik, már amennyiben a visszafejlődést unortodoxul ki nem nevezzük fejlődésnek. Látják azt, amit mi is láthatunk, hogy ezeket a forrásokat – ami áttételesen a magyar polgárokat illetné meg, nem szétosztva, hanem a fejlődésen keresztül – néhány kiválasztott család teszi zsebre...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.