2017. január 16., hétfő

A POPULISTÁK AZT HISZIK, HOGY AZ Ő ORSZÁGUK MEGINT NAGY LESZ - KÜLFÖLDI LAPOK

KLUBRÁDIÓ 92,9 MHz
Szerző: Szelestey Lajos
2017.01.16.


A Süddeutsche Zeitung arra figyelmeztet, hogy a populisták és a nacionalisták üdvözlik Donald Trump megválasztását és azt hiszik, hogy az ő országuk most megint nagy lesz.

De fognak még csodálkozni. Mindenesetre Orbán Viktor nyilvánvalóan tudta, amikor bekapcsolták a leendő elnökhöz, hogy az mostanság olyanokkal is kénytelen telefonálni, akiknek előtte még a nevét sem tudta - áll a cikkben. A magyar politikus szemszögéből a beszélgetés egy csodálatos barátság kezdete lehet, ám Európa számára egy rémálom újabb fejezetét jelzi. Az unió keleti felében egy sor vezető lázasan várja, hogy Donald Trump bevonuljon a Fehér Házba, ami meglepő, hiszen egymás közt teljesen eltérően ítélik meg a fő kérdést, az Oroszországhoz fűződő kapcsolatot. Inkább az köti össze a derék nemzetieket, vulgárpopulistákat és nemzeti-katolikusokat, hogy szerintük az Egyesül Államok következő első embere megváltoztatja az erőviszonyokat az unión belül. A baj az, hogy megalapozott ez a meggyőződésük. A magyar és a lengyel kormány mindenekelőtt annak örülhet, hogy szabadabb kezet kap a hadjáratban mindennel szemben, amit megvet, mert liberális, illetve ami a belpolitikában az útjában áll. A magyar civil szervezetek hamarosan megtudják, mi az, amit Orbán szóvivője nemrégiben egy új korszak hajnalaként jellemzett. 

De Trump még inkább szárnyakat ad annak a bizakodásnak, hogy brüsszeli jogköröket fokozottan visszaadják nemzeti kézbe. Orbán Viktor és Jaroslaw Kaczynski szabadon kívánja gyakorolni a hatalmat a nemzeti határokon belül, de úgy, hogy közben semmi sem akadályozza az áruforgalmat a tagállamok között. Olyan terv ez, amely egyáltalán nem működik, viszont rengeteg kárt okoz majd. Leginkább azoknak az országoknak, amelyek érdekeit képviselni igyekszik a két vezető. A Brexit miatt leginkább a lengyeleknek kellene látniuk, hová vezet, ha valamely tag megszabadul a brüsszeli kötelékektől, hiszen sok százezer vendégmunkás sorsa lett bizonytalan. Kimondhatatlanul ostoba volna, ha Budapest vagy Varsó a trumpizmus európai hullámára vágyna a vak gyűlölettől vezérelve mindennel szemben, ami liberális. Merthogy az még Le Pent is hatalomra segítheti, az viszont az EU végét jelentené. Olyan katasztrófát, amely leginkább Közép- és Kelet-Európa népeit sújtaná. Európa nem építhetnek a leendő amerikai elnökre, és ez rossz. De még rosszabb, hogy alighanem egymásra sem támaszkodhatnak majd...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése