2017. január 16., hétfő

MIÉRT NEM CSÖKKEN A SZEGÉNYSÉG?

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Scharle Ágota
2017.01.15.


A szegények ma többen vannak, mint az elmúlt huszonöt évben bármikor. 2012-ben Magyarországon 1.7 millió ember élt szegénységben, fél millióval többen, mint húsz éve. A szegénység azonban nem csak az elhúzódó gazdasági válság és az egyre szigorúbb segélyezési szabályok miatt nagy: ennél régebbi és mélyebb okai is vannak.


A múlt és a rendszerváltás sokkja: elveszett munkahelyek

A tervgazdaságban sok olyan munkahely volt, ahol általános iskolai végzettséggel is jól lehetett keresni. Ezeket a rendszerváltás néhány év alatt megszüntette, az új munkahelyeken pedig már magasabbak az elvárások: nem elég a betűket ismerni, tudni kell jól olvasni, számolni, problémát megoldani.
A munkahelyek gyors megszűnése illetve a munkáltatói elvárások gyors átalakulása nem a piacgazdaság természetéből következett (Nyugat-Európában a képzetlenek közel olyan arányban dolgoznak, mint a diplomások), hanem inkább a rendszerváltás gyorsaságából. A folyamatot tovább erősítette a tervgazdaság azon öröksége is, hogy hiányoztak a kisvállalkozások, márpedig a képzetlenek számára leginkább ezek tudnának munkát adni.

A munkanélküliség és a szegénység a keleti, északkeleti régiókban sokkal nagyobb. Ez részben azért van így, mert a fenti folyamat jobban sújtotta a szocialista tervgazdaságban központi elhatározásra fejlesztett nehézipart és a hagyományosan mezőgazdasági vidékeket. Az átalakulás itt ütött nagyobbat és itt volt gyengébb a munkaerő iskolázottsága is, hiszen kevésbé volt rá szükség korábban.

A keleti régiók lemaradását elvileg enyhíthette volna a munkavállalók mozgása, de az ágazatok, szakmák és térségek között egyaránt kicsi a mozgás. Sőt, a leszakadó területeken ez a kicsi mozgás még árthat is: itt az elvándorlók többnyire iskolázottabbak, az érkezők pedig gyakran máshonnan kirekesztett családok, csoportok.

Bár a hazai szegénység EU-mércével még ma sem nagyon nagy (Lelkes és Zólyomi 2009), az egyen­lőtlenségek korábban vagy csökkentek vagy csak lassan nőttek, és ehhez képest a rendszerváltás első pár évének gyors változása sokkszerű volt. A tartós munkanélküliség a rendszerváltásig lényegében ismeretlen volt, a 90-es évek első éveiben viszont gyorsan tömeges méretet öltött. A rendszerváltást követő években életkor, iskolázottság vagy lakóhely szerint hirtelen kerültek nagyságrendekkel jobb vagy rosszabb helyzetbe a társadalom egyes csoportjai...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.