2017. január 21., szombat

A VALAHA VOLT LEGHAZUGABB ELNÖKI BESZÉD

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Bartus László
2017.01.20.


Trump nem hazudtolta meg önmagát a beiktatása alkalmával tartott elnöki beszédben. Képtelen volt a pillanat méltóságához illő beszédet mondani. A választási kampány után sem egy felelős államférfi mondott beszédet, hanem egy demagóg notórius hazudozó - így lehetne összefoglalni a viszonylag rövid beszédet, amely a populizmus diadala volt. Rossz előjel, hogy Trump ugyanazt a hazugságot mondta a beiktatása alkalmával, amit Orbán a 2010-es választási győzelmét követően. Orbán a fülkeforradalommal jelentette be igényét a hatalom kizárólagos gyakorlására a "nép" nevében. Mintha a magyar választók nem országgyűlési képviselőkre, hanem a liberális demokrácia, a jogállam és a köztársaság megdöntésére szavaztak volna.

Trump ugyanezt úgy fejezte ki, hogy a hatalom az ő személyében a néphez került "Washingtontól". "Washington" ebben az összefüggésben az amerikai alkotmányos demokráciát testesítette meg. Az elnöki beszéd pontosan azt fejezte ki, amilyen félelmek kísérték Trump esetleges megválasztását. Most már csak az hiányzik, hogy minden alkotmányellenes intézkedése mögé odabiggyessze azt a szlogent, hogy minden a nép nevében történik, amelynek nem állhatja útját a leváltott "Washington", az Egyesült Államok alkotmánya, hiszen a hozzá hasonló fasiszták szerint a "nép akarata", ami kizárólag saját zsarnoki törekvésüket jelenti, felülír mindent. Ha bármi az útjukat állja, szólnak a "népnek", hogy a letűnt hatalom még ellenáll, el kell söpörni.

Az új kor, amely a szemünk előtt bontakozik ki, ezeket az alakokat és rendszerüket hozza a nyakunkra, miután elhitetik az emberekkel, hogy minden bajuk és nehézségük oka és forrása a liberális demokrácia és a jogállam. A joguralomra épülő demokratikus rendszer, mert az elvette tőlük az önrendelkezésüket, és ellenük működik. A szabad sajtó csak ámítás, a népellenes összeesküvőket szolgálja. Ezért az első dolguk lesz a szabályok, demokratikus normák és jogállami követelmények szerint működő szabad sajtó elfoglalása, felszámolása és korlátozása, amely a "nép" támogatását élvezi, hiszen a szakmai szabályok szerint működő, számon kérhető, etikus sajtó az ellenséges "elit" trükkje és eszköze.

Trump a maga ótvaros hazugságaival úgy tudott nyerni, hogy a social media-val megkerülte az igazi sajtót, és sikeresen kérdőjelezte meg a korrekt újságírás szavahihetőségét és függetlenségét. Ehelyett az álhíreket, a hazugságokat, az orosz propagandát, a mocskolódó gyűlöletportálokat állította a közvéleményformálás fókuszába. Ha az internet nem lenne a világ egyetlen jelensége, amelyre semmiféle szabály nem vonatkozik, a világnak nem kellene szembenéznie az újabb fasiszta világfordulattal. A Hitlerhez és Mussolinihez hasonló hazug demagógok, a putyinok, az orbánok, a trumpok nem tudnák a kizárólagos hatalmat demokratikus úton megszerezni. Ahhoz a sajtóval szembeni nyílt diktatúrára lenne szükség. Így elég azokat hitelteleníteni és meggyengíteni.

Trump sem bírta a mainstream média elleni támadás nélkül, és minden bizonnyal mindent meg fog tenni, hogy a médiaviszonyokat úgy változtassa meg, hogy a magyarországihoz hasonlóan a fasiszta sajtó legyen az uralkodó, amelyet a saját propagandaközpontja irányít. Ahol az internet még nem olyan erős konkuranciája a nyomtatott szabad sajtónak, ott nagyobb elnyomásra van szükség. Ott felszámolják a pesti "New York Times"-t. Nem kérdés, hogy a fajgyűlölő Breitbart-vezér, Bannon fehér házi stratégiai főtanácsadóként milyen szerepet szán a konteókat és hazug álhíreket közvetítő Breitbartnak, és milyen jövőt ígér a nagy múltú, szakmai követelményeknek megfelelő, az alkotmányosságot őrző mainstream médiának, az igazi amerikai sajtónak.

Mindez azért kulcskérdés, mert aki uralja a médiát, az uralja a népet. Ha a demokrácia elveszíti a negyedik hatalmi ágat, amely a másik három hatalmi ág elválasztása, függetlensége és működése fölött őrködik, a demokrácia összeomlik. Megszűnik a nyilvánosság kontrollja. Ezt mutatta meg Trump beiktatási elnöki beszéde, aki úgy mutatta magát a nép egyszerű gyermekének, aki megszerezte a nép számára a hatalmat, hogy már milliomosnak született, vagyonát az egyszerű emberek kizsákmányolásával, meglopásával és adócsalással szerezte. A nép uralmát jelképező kormányát a Wall Street farkasaiból és Amerika milliárdosai közül válogatta össze.

Soha még ilyen, a milliárdos elithez tartozó kormánya nem volt Amerikának. Ha eddig azt lehetett mondani, hogy ők állnak a kormányok mögött, akkor most az "elitellenes lázadásnak" csúfolt fasisztoid hatalomátvételnek köszönhetően nem a kormány mögött állnak, hanem ők maguk a kormány. A Trump által meghirdetett protekcionista gazdaságpolitika kizárólag az ő érdekeiket szolgálja, és csak nagyobb nyomorba dönti az amerikai szegényeket, akik állítólag most átvették a liberális demokráciától a közvetlen hatalmat. Trump amikor az olcsó kínai áruk ellen beszél, és azokat korlátozni akarja, akkor azt az amerikai titkot leplezi le és kiskaput zárja be, hogy Amerika fele az Amazonon és az Ali Expressen árusított kínai termékekből él. Részben, mint kereskedő, részben, mint vásárló. Ha az amerikaiaknak ez megszűnik, és rendes áron kell vásárolniuk, hogy a gazdag amerikaiak még gazdagabbak legyenek, akkor Amerika lakosságának fele egy hónap alatt nyomorba jut...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.