2017. január 16., hétfő

DEVSZ

GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Adorján György
2017.01.16.



A Demokratikus Ellenzék Választási Szövetsége, továbbiakban DEVSZ, lassan megalakul. De az is lehet, hogy nem és akkor az ellenzéki erők végleg szétforgácsolódnak – mint az LMP –, önállóan indulnak majd a 2018-as választásokon, tálcán kínálva fel ezzel a mostani pártszövetségnek további négy esztendőre a hatalomban maradást. Épeszű emberek gyülekezete ezt nem vállalhatja, tartozzon az ellenzék bármely pártjához, csoportjához, vagy közösségi szervezetéhez!

Nagy a felelősségük a demokratikus erőknek, azoknak az értelmiségieknek, akik már eddig is minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy hangot adjanak a jelenlegi rendszerrel szembeni elégedetlenségüknek. És azoknak is, akik idáig különböző okok miatt nem mertek megszólalni, de már régóta érzik, hogy a helyzet tarthatatlan. Nagy a felelősségük a szakszervezeteknek is, hogy csatlakozzanak az ellenzéki együttműködéshez, valljanak végre színt, hogy valójában kit is támogatnak. A különböző civil kezdeményezéseknek szintén el kell dönteniük, hogy a hátralévő időben mit is akarnak. Maradnak az eddigi, elkülönült szinten – az elégedetlenség kifejeződésének dekorációs kellékeként – megmozdulásaikkal, vagy érdemben csatlakoznak az ellenzéki erőkhöz.

Egy biztosnak látszik. Az ellenzéki szétforgácsoltság és együttműködési tökéletlenség nem mehet tovább! A kommunikációs hullámvasútból ideje kiszállni. A továbbiakban a közös nevezőre építve, egységesen kell fellépni, erőt mutatva az illiberális államot építők siserehadával szemben! Vészesen fogy az idő. Tanult kollégám minapi cikkében óva int bennünket, mikor arra figyelmeztet, hogy „ A rezsim belátható időn belüli megbuktatásához nélkülözhetetlen a demokratikus összefogás; annak hiányában is elrohad majd a NER – ám itt marad az ország hiteles, erős, demokratikus alternatíva nélkül. Nagy a veszélye annak, hogy a döntően üzleti alapon szélsőjobboldali rablóbanda uralmát a meggyőződéses szélsőjobboldalé válthatja föl. Vagy kettejük koalíciójáé.” A helyzet tragikus voltára figyelmeztető üzenet ez, amelyet minden demokratikus ellenzéki erőnek ideje lenne már tudomásul venni!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.