2017. január 5., csütörtök

ÉVKEZDET: AHOGY NEM ALAKULT SEMMI

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2017.01.05.


Mindenki lenyugodhat. Majtényi a jelek szerint mégiscsak hajlandó a jelöltséget választani. Tök meg vagyok hatódva. Ahogy attól is, hogy a volt miniszterelnök, Medgyessy Péter nagyszerű jobbikos ötletéhez nem azonnal zárkózott fel mindenki. Vona sem. Az év tehát a politikai meghatottság jegyében indul. Vagy mégsem.

Visszafele haladva, és Medgyessy Péter ötleténél leragadva azért érdekes volt látni, amint állítólag értelmes, de legalább is értelmiséginek tekinthető emberek is kezdték komolyan venni. Vagy, inkább, fogalmazzunk úgy, hogy vitaalapnak tekinteni. Márpedig ez nem biztosan a legjobb megoldás. Ugyanis óhatatlanul a gondolathoz szokás, szoktatás veszélyeivel jár. Különösen olyan körülmények között, hogy a Jobbik féligazságaira lassan háromnál több éve nincsenek alternatív válaszok. Azt ugyanis még vitának sem tekinteném, hogy értelmesnek tűnő érvek nélkül, legfeljebb valami zsigeri szókollekcióval leülnek vitázgatni néhányan a Jobbikkal. Amely helyzet különben nem annyira a radikális jobboldaliakat csatasorba állítani képes pártot értékeli fel, hanem sokkal inkább a többieket értékeli lefele. Azt a fajta ellenzékiséget, amikor azt már pompásan tudják artikulálni, hogy mit nem akarnak, de azzal még jobbára adósak, hogy mit szeretnének. Bár, az is valami, hogy legalább azt ki tudták nyögni, hogy a Jobbikkal talán inkább mégsem fognának össze. Jelenleg. Éppen aktuálisan.

Mert az óvatosság mindenképpen indokolt. A politika terén, már többször láthattunk olyan soha be nem következőnek ígért állapotot, amit aztán csak sikerült tető alá hozni. Különösen igaz ez akkor, ha a felszínen marad az értékelés feletti polemizálás. amire csábíthat sokakat a Jobbik esetében, hogy a pártvezetés elindult középre. Amitől a szimpatizánsok között nem feltétlenül lett kevesebb rasszista, ősmagyarcsakra-hívő, antiszemita, és általában olyan, aki a saját lelki nyomoráért és személyes tehetségtelenségéért inkább másokat szeretne megverni, internálni, lelőni, vagonba rakni. De a párt vezetése legalább retorikailag elindult középre. Ami különben egy ütős kommunikációs fogás abban a helyzetben, amikor a Fidesz elindult a szélsőségek felé. Felporszívózni a Jobbik támogatóinak egy részét. A helyzet tehát úgy alakult, hogy adottak a nemzeti demokraták, akik egyre inkább a jobboldal széle felé játszanak. S ugyanakkor adott a Jobbik, ami ettől befele próbál elhelyezkedni. Márpedig a jobbszélhez képest minden balfelé leledzhet. A nemzeti demokratákhoz képest pedig könnyen előfordulhat, hogy ezzel szocialisztikusabbnak látszódhatnak. Felvetve azt a kérdést, hogy a nemzeti demokratákhoz képest vajon a nemzeti szocialisták vannak-e a középhez közelebb?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.