2017. január 13., péntek

MÁR AZT IS A FIDESZ MONDJA MEG, HOGY KI MARADJON TALPON

KÖTÖTTSÉGEK NÉLKÜL... BLOG
Szerző: Fedor
2017.01.12.


Eljutottunk odáig, hogy a közszolgálatinak becézett állami tévében már egy szórakoztató vetélkedőben is számít a párthovatartozás. Kinél előny, kinél hátrány, lehet találgatni, hogy melyik az ellenzéki opció. 

Varga Dánielnél például hátránynak bizonyult, hogy a Jobbik színeiben önkormányzati képviselő Csepregen:

Régóta ki szerettem volna próbálni magam a „Maradj Talpon” televíziós kvízműsorban. Nemrégiben elhatároztam, hogy jelentkezem, be is hívtak meghallgatásra. A casting-on mindenki nagyon kedves volt, ki kellett töltenem egy tesztet és készítettek egy interjút. A válogatás végén a munkatárs elmondta, hogy valószínűleg jöhetek játszani, megállapodtunk január 11.-ben.

Január 4-én felkeresett egy telefonos munkatárs, hogy pontosítsunk néhány adatot, és tájékoztatott arról, hogy a korábban már egyeztetett napon várnak a stúdióban felvételre. Erről egyébként ugyanezen a napon egy e-mailt is kaptam, amiben pontos részleteket is közöltek (kezdés, helyszín, öltözködéssel kapcsolatos elvárások stb.), a levelet pedig ezzel a mondattal zárták: „Várunk szeretettel, és számítunk rád!”

Egészen ma délutánig úgy hittem, kipróbálhatom magam a műsorban, amikor is telefonon keresett egy újabb munkatárs, aki tájékoztatott arról, hogy felső vezetői döntés alapján mégsem mehetek a kvízjátékba. Elmondta, hogy ő nagyon röstelli a dolgot és nem is igazán érti, hogy miért két nappal a felvétel előtt derült ez ki. Amikor rákérdeztem a dolog miértjére, a válasz az volt, hogy a munkahelyem miatt. Két mondattal később azonban kibújt a szög a zsákból, a munkatárs közölte, hogy politikai okok vannak a háttérben. „Csak nem az a baj, hogy az egyik politikai párt tagja vagyok?” A válasz hallgatás volt, végül a munkatárs még egyszer elnézést kért tőlem és csak annyit mondott, hogy talán majd pár év múlva jöhetek játszani. Legkorábban 2018 tavasza után – gondoltam magamban.

A játék szabályzata alapján a szervezőknek joguk van eldönteni, ki mehet játszani és ki nem. Ez eddig rendben is van, de az én esetemben még e-mailt is küldtek arról, hogy szeretettel várnak a megadott időpontban a megadott helyen. A válogatón egyébként külön rákérdeztem arra, hogy nem probléma-e, hogy önkormányzati képviselő vagyok, és az Országgyűlésben dolgozom tanácsadóként. Akkor elmondták, hogy ez egyáltalán nem gond, hiszen számos önkormányzati képviselő, polgármester és országgyűlési dolgozó fordult már meg náluk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.