2017. január 17., kedd

MEGMOZDÍTANI MÁRIA KÖZMUNKAALAPÚ MOCSARÁT

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: Forgács Erzsébet
2017.01.16.



A nap híre: Bayer Zsolt átigazolt a Magyar Időkhöz. Ezzel meg is írhattam volna életem legrövidebb cikkét, miután sem hozzátenni, sem elvenni nem lehet a témához, nem is érdemes, nem is érdekes. De szerencsére akad ennél nagyságrendekkel izgalmasabb történés is, úgyhogy beszéljünk a Momentum Mozgalomról. Ők azok, akik az olimpia elleni népszavazási kezdeményezést benyújtották, a héten kezdik az aláírásgyűjtést. Ez önmagában is izgalmas, de sokkal érdekesebb az, hogy kik ők és mit akarnak.

Elsősorban: fiatalok. Mégpedig olyan fiatalok, akik politizálni akarnak, akik nem tojnak erre az egészre, nem húzódnak el a közélettől, hanem élni kívánnak azzal a jogukkal, amivel mindenki élhetne és akkor valószínűleg már az Orbán-kormányt két tével írhatnánk. De sokan elfordultak a politikától, talán úgy gondolják, úgysem tehetnek semmit azért, hogy befolyásolhassák az ország ügyeit. Pedig de, mindenki tehet. Éppen azért szakad a nyakunkba alkalmatlan kormányok sora, mert annyian elhitték, hogy ez nem az ő dolguk.

Ezért üdítő és örömteli a Momentum felbukkanása. Fiatal, húszas, harmincas éveikben járó értelmiségiek hozták létre, akik végre akarnak valamit. Így definiálják önmagukat:

A momentum az új politikai erő.

A momentumot az első szabad magyar generáció tagjaiként alapítottuk 2015 tavaszán, hogy tegyünk Magyarország rendszerszintű problémáinak megoldásáért. Egyenként tehetetlennek éreztük magunkat, de mertünk nagyot álmodni: az vezérelt minket, hogy egy új politikai közösséget hozzunk létre: meggyőzzük az embereket, hogy van még a politikának jövője Magyarországon!

A momentum nem ideológiát, hanem megoldásokat kínál. Az ideológiai harcok kora lejárt, ez már a XXI. század. A baloldalnak el kell fogadnia a nemzettudatot, a jobboldalnak pedig meg kell tanulnia a szolidaritást. A momentum egy új típusú politikai közösség, amely képes összeegyeztetni a szolidaritást, a teljesítményelvűséget és az egészséges nemzetképet. Az elmúlt 27 év a beteljesületlen álmok fejezete volt. A rendszerváltás után egy nemcsak sikertelen, de velejéig korrupt rendszer jött létre.

A momentum Magyarországa biztonságos: ahol nyugodtan lehet jövőt, karriert és családot tervezni.

A momentum Magyarországa európai: demokratikus, szabad és szolidáris.

A momentum Magyarországa nem fél a változástól: újít, feltalál, fejleszt.

27 év telt el a rendszerváltás óta; épp elég ideje volt az eddigi politikai elitnek. Eljött tehát a momentum, a változás ideje.

Vegyük kezünkbe a sorsunkat!


Ahogy nézem, a kormánypárti szavazók máris elkezdték balra tolni a mozgalmat. Ennek a reakciónak az értelme ott keresendő, hogy nyíltan, felvállaltan az Orbán-kormánnyal szemben foglalnak – egyelőre állást, de talán hamarosan – pozíciót.

Saját erőből, tagdíjakból jöttek létre, de most a közösség támogatását kérik. Ez meglehetősen szokatlan a magyar politikai életben. De nálunk igen sok minden szokatlan, ami máshol természetes. Mi is írtunk már ilyesmiről. Spanyolországban a Podemos is így kezdte. A választásokon közadakozásból tudtak indulni, a mai napig adományokból jön össze a párt működéséhez szükséges költségek fele.

Azt gondolom, hogy mi is képesek vagyunk összefogni és felemelni egy pártot, ami képes lehet megváltoztatni a mostanra berohadt rendszert. Azt is gondolom, hogy ehhez előbb a Momentumnak kell bizonyítania és látom, hogy ez el is kezdődött...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.