2017. január 5., csütörtök

MEGSZAKÍTOTTA A KISHANTOSIAK PERÉT A BÍRÓSÁG, MERT AZT HITTE, MEGSZŰNT A BEPERELT ÁLLAMI INTÉZMÉNY

INDEX.HU
Szerző: CSURGÓ DÉNES
2017.01.05.



Úgy tűnik, az országot elkapta a bürokráciacsökkentési láz, ami néha olyan abszurd eseteket okoz, mint ami múlt év végén történt a Kishantosi Vidékfejlesztési Központtal.

A központ Kishantoson ökológiai mintagazdaságot üzemeltetett, amíg az állami földekért felelős Nemzeti Földalapkezelő Szervezet másnak nem adta a földeket. A Központ szerint az NFA jogtalanul vette el és adta másoknak az állami földeket, ezért több pert is indítottak

Volt, amelyben a Kúria már kimondta, hogy jogtalanul adták másnak a biogazdaság által művelt földeket, egy másik perben pedig 19,2 millió forintot és járulékait követelik a kishantosiak az NFA-tól.

Ennek a pernek január 12-én lett volna a következő tárgyalása, decemberben viszont a kishantosiak kaptak egy levelet a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól, hogy
mivel az NFA november végén megszűnt, ezért nem tudják folytatni a pert, egészen addig, amíg a szervezet jogutódja nem lép be a perbe. A bíróság Lázár János nagy bürokráciacsökkentő kormányhatározatára hivatkozik, amelyben részletesen leírták, hogy melyik háttérszervezetnek milyen feltételek között és mikor kell megszűnnie, és ki végzi utána a feladatát.

A határozat azt írja, hogy az NFA a "földet a gazdáknak program", vagyis az állami földek bérbeadására, majd elárverezésére szervezett program lezárásával megszűnik. Ez pedig a bíróság szerint november 5-én megtörtént, egy nappal azután, hogy hivatalosan is lezárták a földárveréseket, vagyis innentől fogva az NFA, mint független intézmény, megszűnt és a Földművelésügyi Minisztériumba olvadt.

Csakhogy a minisztérium szerint az NFA egyáltalán nem szűnt meg, mert a Földet a Gazdáknak program sem ért véget azzal, hogy lezárult a 3 hektárnál nagyobb földek elárverezése. Az FM kérdésünkre elmondta, a bíróság tévesen értelmezi a kormányhatározatot, ami azt is jelenti, hogy az "ún. kishantosi peres ügyekben" továbbra is az NFA az alperes. A minisztérium azt írta, hogy amint az NFA megkapta a bíróság végzését, válaszolni fog arra. Kérdés persze, hogy egyáltalán elküldte-e a bíróság a végzést a szervezetnek, amely a legjobb tudása szerint már nem is létezik...


Kishantoson 21 évig biogazdálkodtak, népfőiskolát működtettek, most az egészet bukják. Átláthatatlan, ki miért nyert állami földet, de az biztos, hogy a helyi polgármester a győztesek egyike...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.