Szerző: Rezeda
2017.01.16.
Óbarok nem valami elfuserált stílustörténeti korszak, hanem egy szegény-szegény falucska Felcsúttól nyolc kilométerre, ahol – híres, nevezetes szomszédjával ellentétben – megállt az idő. Ebbe ragadt bele a nyolcszáz lakos, illetve alkalmanként a sárba, mert nekik még járdára sem telik.
Képtelen fejlődni a falu, amely nyomorúságnak egy oka van, Borbíró Mihály polgármester, aki független, szinte civil, következésképp szeretett települése a központi büdzséből nem kap extra apanázst, egész éves költségvetése annyi, amennyi Felcsútra csak járdaépítésre került, mert ott született a tudjukki.
Az óbarki polgármester tavasszal lemond, mert belátta, hogy az ő politikai tévelygése miatt szenved a falu apraja meg nagyja. Jön majd helyette más, aki az új egység oszlopos tagja lesz, és nemhogy nyugdíjas osztrák nem érkezik majd fékezés nélkül, hanem a della dögivel, köszöntve a megtért, tévelygő bárányt.
Most én gonosz lélek volnék, ha szorgalmaznám, hogy miniszterelnök úr iramodjék a halál lingamjára? Nem hinném, hiszen sokan vagyunk így, sőt, mások sokkal cifrább tartózkodási helyet óhajtanak a szomszéd falu szülöttjének, és nem csak Óbarkon, hanem szerte a kerek országban, s éppen azért, mert így néz ki kies hazánk máma, a fülkemocsok hetedik évében...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.