2017. január 18., szerda

RÉMÁLOMMÁ TESZIK A HATÓSÁGOK A BÁNTALMAZOTT NŐK ÉLETÉT

ABCÚG BLOG
Szerző: ALBERT ÁKOS
2017.01.18.


Hiába kapott több száz obszcén sms-t, a rendőrség szerint ez nem zaklatás, és hiába folyik nyomozás a volt férje ellen, a gyámhivatal őt akarja elmarasztalni. A párkapcsolati erőszak kezelése még mindig nehezen megy a magyar hatóságoknak: sokszor próbálják meg lebeszélni az áldozatot a feljelentésről, az eljárások hónapokon keresztül tartanak, az ügyintézés pedig körülményes. Ismerje meg Emma történeten keresztül, milyen ma Magyarországon családon belüli erőszak áldozatának lenni!

Emma jó megjelenésű, diplomás nő, aki internetes társkeresőn ismerkedett meg a volt férjével, aki szintén diplomás (a nevét kérésére megváltoztattuk). Hamar jött a házasság, majd a közös a gyerek, a kapcsolatuk azonban már rögtön az elején megromlott. Emma szerint a volt férje leuraló volt, sokat kritizálta, a nő lelki bántalmazásként élte meg a kapcsolatukat, ezért 2011-ben szakított vele, és megkérte, hogy költözzön el (a házat Emma vitte a kapcsolatba).

Így kezdődött a több éven keresztül tartó konfliktusuk, amely ma már ott tart, hogy a férfi ellen rendőrségi eljárás van folyamatban, amit Emma kezdeményezett, miután a férfi hónapokon át zaklatta, és késsel fenyegette, a gyermekelhelyezés ügyében egymás ellen tesznek bejelentéseket, a kéthetente esedékes láthatás pedig kész tortúra lett.

A házastársak vagy párok között akár a tettlegességig fajuló konfliktus annyira nem egyedi eset, hogy külön törvénypont vonatkozik rá, amelyet 2013-ban hosszú vita után fogadott el a parlament, a rendőrség pedig már kilenc éve külön utasításba adta, mi a teendő, ha családtagok bántják egymást. A párkapcsolati erőszak kezelése azonban még mindig nehezen megy a magyar hatóságoknak: sokszor próbálják meg lebeszélni az áldozatokat a feljelentésről, a nyomozások hónapokon keresztül tartanak, a hivatali ügyintézés pedig körülményes. A Patent Egyesület idén adott ki egy tanulmányt azokról az esetekről, amelyeknél hiába fordultak bántalmazott nők a hatóságokhoz, a helyzetük nem rendeződött

Emma egészen a mai napig tartó kálváriája nem kirívó, sőt még csak nem is a legdurvább esetek közül való, Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza teljesen általánosnak nevezte, így példának használva összeszedtük, mivel kell ma szembenézniük azoknak a nőknek, akik a hatóságok segítségvel tennének pontot egy rossz kapcsolat végére.

Hiába a sok obszcén sms, ez nem zaklatás


Emma szerint a férje nem tudta feldolgozni a szakításukat, ezért hónapokon keresztül obszcén sms-eket és e-maileket írt neki, a költözéskor pedig Emma szerint egy szódásszifonnal mellbe is vágta. Mindezeket Emma elmondásából ismerjük. A nő nem hagyta ennyiben a dolgot, feljelentést tett a rendőrségen könnyű testi sértés és zaklatás miatt.

Emma ügyében a rendőrségi feljelentés és az első kihallgatása között három hónap telt el. Meghallgatták, majd azt mondták neki, bekérik majd tőle a férje által neki küldött leveleket, ez azonban nem történt meg, később pedig fel is rótták neki, amiért nem csatolta őket. A zaklatás ügyében végül azzal az indokkal állították le az eljárást, hogy mivel Emma válaszolt a levelekre, nem történt bűncselekmény. Emma erre azt mondta, egy ideig hitt abban, hogy észérvekkel leállíthatja a férfit, ezért válaszolt neki alkalmanként.

A testi sértés ügyében viszont már ő maga állította le az eljárást. Akkoriban kezdeményezte a válását is, és a férje szerinte nyomást gyakorolt rá: legyenek jó viszonyban a gyerek miatt. Eközben a rendőrségen azt mondták neki, nincs látlelete, a mellbevágást pedig csupán az anyja látta, ő viszont családtag, aki elfogultnak számít. “Sok esélyem úgy sincs, így kvázi lebeszéltek róla, hogy fenntartsam a feljelentést” – mondta Emma...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.