2017. január 11., szerda

SZERETETRE VÁGYIK, DE EGY SZEKTAVEZÉRT NEM SZERETNEK A HÍVŐK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- DÜHÖNGŐ, ORDÍTOK BLOG
Szerző: Swan Edgar
2017.01.11.



Ilyen beszari kormánya talán még soha nem volt ennek a szerencsétlen országnak. Gyáva politikusok, a sajtó és a számonkérés elől kengyelfutó gyalogkakukként menekülő, túlfizetett, alulművelt, pitiáner harácsvitézek követelik a tiszteletet a szélrózsa minden irányából. Jó ideje töprengek azon, hogy mi a bánatért nem boldogok ezek? Hatalmon vannak, mindent elértek, amit akartak és mégis úgy vinnyognak hetedik éve, mint az a bizonyos örömlány a fürdőben.

Aztán rájöttem, hogy nem értek el mindent és nem kapták meg, amire leginkább vágynak. Az a rossz hírem van, hogy ez így is fog maradni. Igaz ugyan, hogy szinte bármit megtehetnek, szétdobhatják maguk között az ország vagyonát és vihetik haza a szajrét, jelenleg nincs számonkérés és nincsenek működő törvények, sem rendőrség, sem ügyészség, vagy bíróság, ami szembe merne menni velük. Néhány bíró van, aki független tudott maradni.

Ahogy az már lenni szokott, nem elég a meglévő, olyasmire vágynak, ami semennyi pénzért sem megvehető. Ezen a ponton be is fejezem a lábujjhegyen táncikálást, mert ebből senki sem fogja megérteni, hogy mit is akarok mondani. Legalábbis az biztosan nem, akinek jó lenne értenie, aki érti, az pedig magától is tudja.

A Fidesz, pontosabban Orbán rohadtul akarta ezt az országot. Győzni akart, uralkodni akart. Hosszú évekig dolgozott ezért, a lassan feledésbe merülő Simicska Lajos aktív segédletével. A győzelemhez kellett persze a jelenleg ellenzékben duzzogó MSZP balfaszsága és az, hogy az ország lakóinak elege legyen a szerencsétlenkedésből. Akkor győzött Orbán, felmászott a trónra és a már jóelőre kidolgozott taktika szerint elkezdett szétverni mindent maga körül. Az elsőszámú ellenség az értelmiség volt, ellenük konkrétan hadat üzent Felcsút kivénhedt focistája. Egyfajta kulturális forradalom zajlott az országban és ezt nem most mondom először, évek óta erről beszélek.

Pozícióhoz jutottak olyan figurák, mint Kósa Lajos, Németh Szilárd, Kövér László, Szijjártó Péter, Tállai András, Balog Zoltán, Hoffmann Rózsa és társaik. Olyan emberek, akik a versenyszférában legfeljebb egy portásfülkében teljesíthettek volna szolgálatot. Vannak persze agyafúrtabb talpnyalók is a vezér körül, mint Lázár, vagy Rogán. Orbán a butábbakkal nem nagyon tud mit kezdeni, nekik az a feladatuk, hogy teljesítsék a parancsokat. Az értelmesebbektől meg fél, mert veszélyt jelenthetnek a hatalmára és bármikor megtámadhatják a trónt, amikor megfelelőnek tartják az időpontot.

Nagyon tudatosan építette fel a szavazói bázisát is. A legbutább réteget célozta meg és célozza ma is a primitív, könnyen megjegyezhető üzeneteivel. Közben szeretere vágyik, de egy szektavezért nem szeretnek a hívők, hanem gondolkodás nélkül imádnak, rajonganak érte, rettegnek tőle. Mindent csinálnak, de nem szeretik...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.