2017. január 3., kedd

ÚJRA A FIDESSZEL KRITIKUS HANGOKAT RÚGTAK KI AZ ERDÉLYI SAJTÓBAN

KETTŐS MÉRCE BLOG
Szerző: Pap Szilárd István
2017.01.02.



A 2016-os év utolsó előtti napján írtunk arról, hogy a Fidesz médiaháborúja nemcsak itt, Magyarországon, de a határon túli magyar nyilvánosságon belül is fokozódik. Jelen esetben az erdélyin belül, ahol az újabb aggasztó jelekre csak néhány napot kellett várnunk.

A történet háttere viszonylag egyszerű: a Fidesz már hosszú évek óta finanszíroz – főként állami vállalatokon keresztül - egy saját médiabirodalmat, amely jelentős eléréssel rendelkezik egész Erdélyben, de legfőképp Székelyföldön. Emellett mostanra elkezdte „meghúzni a csavart” az olyan médiumok esetében is, amelyek nem tartoznak saját közvetlen befolyási övezetébe – itt főként olyan sajtótermékekre gondolunk, amelyek így-vagy-úgy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) holdudvarához tartoznak, és amelyeken belül volt még lehetőség a magyar kormány különböző lépéseivel kapcsolatos kritikát megfogalmazni.

Amint már írtuk, az RMDSZ egyik alapítványa, a kolozsvári székhelyű Progress Alapítvány január elsejétől bezáratta a 14 éves múltra visszatekintő Erdélyi Riportot. A szerkesztőséghez eljuttatott indoklás szerint gazdasági okokról van szó (a Progress Alapítvány 2015-ben 110 ezer eurós támogatás kapott az RMDSZ-től), ám az újságírók, nem hivatalosan, politikai döntésről beszéltek. Ugyancsak az RMDSZ-es alapítvány adja ki a maszol.ro-t, amely 2016 végére a legnépszerűbb magyar nyelvű hírportállá vált, és a portálnál nemrégiben történt átalakulások szintén a politikai magyarázatot támasztják alá...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.