2017. február 2., csütörtök

A ROLLING STONES MICHAEL PUTLAND SZEMÉVEL

SZÍNEK ÉS FOLTOK BLOG
Szerző: Göbölyös N. László
2017.02.02.


Michael Putland csodálatosnak értékeli az életét. Joggal, mert tele volt nagyszerű élménnyel. Ő volt az az angol fotós, aki megörökítette a 60-as évektől kezdve John Lennontól a Clashig, a Rolling Stones-tól a Led Zeppelinig, David Bowie-tól Prince-ig. Abszolút kedvencei a Stones-ék voltak, akiket 30 éven keresztül elkísért turnéikra. Az együttes 1963-tól 1994-ig tartó történetekről adott most ki egy fotóalbumot The Rolling Stones by Putland címmel.

Az album több mint 200 fotója között olyanokat is láthatunk, amelyek soha nem jelentek meg eddig. A hozzájuk fűzött kommentárokat is maga Putland írta. Privilegizált helyzetéről megjegyezte: „Karrierem kezdetén úgy éreztem magam, mint a Nagyítás főszereplője Antonioni filmjében, csak nekem sokkal kevesebb nőm volt.”

Putland és a Stones története még akkor kezdődött, amikor az együttes kis londoni klubokban lépett fel és maguk vezették autóikat. Egy ilyen alkalommal találkozott először a fotós Keith Richards-szal. „Nem sikerült bejutnom a zsúfolt helyiségbe és éppen szomorúan el akartam oldalogni, amikor megállt mellettem egy kis kék furgon. A volánnál ülő srác odakiáltott nekem: „Hé, fiú, merre van a British Legion Hall?” Ő volt Keith. Azt gondoltam, ha beszálltam volna a kocsijába és úgy mutattam volna meg az utat, talán bevitt volna, ő azonban megköszönte az útbaigazítást és otthagyott.”

Putland akkoriban még csak a koncertekre befurakodva készítette a fotóit. Úgy emlékszik, hogy nem volt semmiféle rivalizálás a Beatles és a Stones között, még egyeztették is, hogy melyik mikor adja ki a maga lemezét, hogy ne ártson a másik sikerének.

Az alkalom, hogy fotózási szenvedélyét hivatássá változtatta, akkor jött el számára, amikor a Disc and Music Echo magazin megbízta egy Stones-riporttal. Ez 1970-ben volt és a munka hosszú éveken át tartott...

5 megjegyzés:

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.