2017. február 23., csütörtök

CSAK A TÁMOGATOTTSÁG SZÁMÍT, MÁS SEMMI - ÍME, A FIDESZ LEGNAGYOBB MÚLTBÉLI MEGHÁTRÁLÁSAI

TÉNYTÁR BLOG
Szerző: Frankó Provolone
2017.02.23.


Bár sokan szokták azt mondani, hogy a Fidesz mindig kész elmenni a falig, sőt, még azon is túl, most éppen az olimpiai pályázat ügye mutatja, hogy van olyan pillanat, amikor végül belátják, mégiscsak jobb meghátrálni. Több „visszavonulós” esetben is az a közös, hogy leginkább csak azért léptek vissza, mert egyszerűen megijedtek, hogy olyan dologba vágnak bele, amellyel esetleg szavazókat veszíthetnek.
A meghátrálásokból kiolvasható, hogy a Fidesz döntései mögött soha nincsenek elvek, hanem csak egyszerű szavazatmaximalizálási szándék. Ha olyat lépnek, aminél azt látják, hogy sokat veszíthetnek, akkor nem kockáztatnak. Többek között nem álltak ki Schmitt Pál köztársasági elnöksége mellett, az internetadó visszavonását maga a miniszterelnök jelentette be, a vasárnapi boltzár ügyében is visszavonulót fújtak, illetve most egy esetleges budapesti népszavazás miatt szintén meghátrálásra kényszerültek. Az utolsó két esetnél látható, hogy a Fidesz egyszerűen retteg egy olyan népszavazástól, amelynek nem ő a kezdeményezője, hiszen jól tudják, mekkora pofont is lehet bevinni a hatalmon lévőknek egy sikeres referendum esetén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.