2017. február 21., kedd

ELLENSÉGGYÁR ÚJRATÖLTVE, AVAGY ÚJABB NEMZETI KONZULTÁCIÓ

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2017.02.21.


Úgy tűnik, a Fidesz – és annak elnöke – meg óhajtja kérdezni népét, mitől rettegjünk leginkább a választásokig hátra lévő időben, és ennek érdekében megint nemzeti konzultációt hirdet. Mindebből az körvonalazódik, hogy muníciót kell gyűjteniük a következő kampány-akcióhoz, hogy legyen aztán mivel teliaggatni az egész országot. Ezt vélik választási győzelmi receptül, magyarán, 2018 tavaszáig a csapból is az alábbi öt téma fog ömleni mindnyájunk legnagyobb örömére és épülésére.

A magyar nemzetet öt veszélyforrás igyekszik hanyatlásba lökni O. V. szerint: a rezsicsökkentés brüsszeli betiltása, az illegális bevándorlás, a külföldi befolyásolási kísérletek, valamint a magyar adócsökkentést és munkahelyteremtő programokat célzó brüsszeli támadások. Ezekkel kell szembenézni, és erről kap majd levelet az igen hülyének nézett, s egyben lesajnált keményen dolgozó kisember. Már a módja is megvan.

Ennek az öt támadásnak az elhárítására kidolgozott lépéseket nevezi a kormány új nemzeti politikának, amely megvédi Magyarországot, a nemzeti érdekeket – mondta Orbán Viktor tegnap napirend előtt az ország cirkuszában, s nyilván e hatalmas küzdelem módozatait valamint kétségbevonhatatlan eredményeit tudhatja meg a levélből a választási fülke felé terelni óhajtott polgár, maga a nagybetűs nép, illetve nemzet, valószínűleg az ausztrál nyugdíjas is az utalványa mellé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.