2017. február 2., csütörtök

MIÉRT NEM JÁR ORBÁNNAK TISZTELET?

GÉPNARANCS
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Zsebesi Zsolt
2017.02.01.



Magyarországon milliónyi honfitársunknak jár a legnagyobb tisztelet azért, amit ebben az országban elviselni kényszerül, vagy amit a mostoha körülmények ellenére tenni volt képes az elmúlt negyed évszázadban azért, hogy hazánk visszanyerje megérdemelt helyét az európai népek táborában. Orbán Viktor nincs közöttük.

És ha csak nem lenne a tiszteletet érdemlő politikusok között, akkor még mindig kezet lehetne neki nyújtani. Nem csak 100 milliós állami támogatások reményében, de anélkül is. De nem lehet. Nem lehet, mert Orbán Viktor nem egyszerűen nem érdemel tőlünk – sőt, senkitől a világon – mákszemnyi tiszteletet sem, hanem azért, mert ennek az embernek a börtönben lenne a helye. A felé nyújtott kéz nem lehet a fair play jele, mert Orbán nem ismeri a tisztességes versengést, a vitát, a nézetek ütköztetését és – ahogy maga is mondta – a világot csak a sajátjaira és az ellenségeire tudja felosztani.

Neki nem vetélytársai, versenytársai vannak a politikai színpadon, hanem csak ellenségei, akiket le kell győznie és amikor a földre kerülnek le kell döfnie. És így is tesz. A neki nyújtott kézbe fog marni – előbb utóbb –, ha az nem neki dolgozik, vagy olyat cselekszik, ami nem az ő hatalmát, érdekeit szolgálja. Orbán Viktort nem nemes versenyben kell legyőzni, mert ilyen versenyt nem ismer, és egy ilyen versengés feltételeinek még az írmagját is kiirtotta ebben az országban. Őt le kell gyűrni, ahogyan ő legyűrte a magyar demokráciát. Erőszakkal kell megfosztani a hatalmától, mert másképpen nem adja át soha és senkinek. Nem kezet nyújtani kell neki, hanem a tenyérbe köpni és a földre sújtani, erőszakkal és könyörület nélkül, úgy, ahogy ő tett erőszakot a fiatal magyar demokrácián, elrabolta az alkotmányosságunkat, a szabadságunkat és az önbecsülésünket...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.