2017. március 4., szombat

GYÁMSÁG ALÁ HELYEZTE ORBÁNT A KORMÁNY


GÉPNARANCS 
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: Föld S. Péter
2017.03.03.



Magyarország miniszterelnöke már nem ura a szavainak. Vagy ura még valamelyest, de a körülötte lévők úgy gondolják, hogy nem az. Az a véleményük, hogy Orbán nem mindig azt mondja, amit mond. legalábbis akkor, amikor olyat mond, ami a kormánynak és a Fidesznek nem jó.

Orbán ugyanis Magyarország miniszterelnöke és a Fidesz elnöke, tehát nem mondhat olyat, ami nem jó a kormánynak és a Fidesznek. Ha tehát mégis olyat mond, akkor mégsem azt mondta.

Ha valaki nem értené a fenti okfejtést, elmagyarázzuk.

Pár nappal ezelőtt Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján arról beszélt, hogy meg kell őrizni Magyarország etnikai homogenitását. Ennek persze nincs semmi értelme, de mégis nagy botrány lett belőle, mert sokan náci beszédként értelmezték ezeket a szavakat.

Ha valami olyan, mintha náci beszéd lenne, akkor az náci beszéd.

Csütörtökön Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta, hogy Orbán nem etnikai, hanem kulturális homogenitásról beszélt. Még egy papírt is lobogtatott, amin a miniszterelnök honlapjáról másolt szöveg volt olvasható.

És tényleg, a miniszterelnok.hu honlapon kulturális homogenitás szerepelt.

Egy rövid ideig. Mert miután lejátszották Kovács szóvivőnek az eredeti felvételt, kénytelenek voltak visszahazudni az eredetit.

Jelen állás szerint tehát Orbánnak ismét az a véleménye, hogy Magyarországnak etnikai homogenitásra van szüksége.

Ez a kijelentés a legközelebbi visszavonásig érvényes.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.